Bevásárlási lázat váltott ki a koronavírus

korona
Pozsony |

A koronavírus európai terjedése által gerjesztett pánikhangulat legnagyobb nyertesei az üzletláncok. A lakosság egy része – teljesen alaptalanul – attól tart, hogy a vírus miatt kiürülnek az üzletek, ezért igyekszik felhalmozni a lehető legtöbb élelmiszert. Az üzletek forgalma csak a karácsony előtti időszakhoz mérhető.

A koronavírus okozta pánikhangulat egyre több családot késztet arra, hogy feltöltse az otthoni élelmiszerkészleteit, attól tartanak ugyanis, hogy gondok lehetnek az üzletek ellátásával.

„Az elmúlt napokban a sajtót is megjárták az üres pultok képei, ez azonban inkább kivételesnek számít. Ilyen esetek elsősorban Pozsonyban és a főváros környékén fordultak elő, és ott is csak átmenetileg”

– nyilatkozta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter.

A nagyobb érdeklődést az üzletláncok is megerősítették. „Mi is tapasztaltuk, hogy az elmúlt időszakban több élelmiszert vásárolnak az ilyenkor szokásosnál, és igyekszünk kielégíteni a keresletet” – mondta Tomáš Bezák, a Lidl szlovákiai szóvivője. „Elsősorban a szárított élelmiszerek, liszt, rizs, kávé, tésztafélék és konzervek iránt nőtt a kereslet, megugrott azonban az érdeklődés a fertőtlenítők iránt is” – tette hozzá Kvetoslava Kirchnerová, a Billa szóvivője. Hasonló hangnemben nyilatkozott Lucia Langová, a Kaufland szóvivője is, aki szerint folyamatosan figyelik a kereslet alakulását, és igyekeznek gyorsan reagálni a vásárlók rohamára.

A bevásárlási láz miatt a földművelésügyi miniszter tárgyalásra hívta a legnagyobb üzletláncok, a Terno, a Kraj, a Billa, a Tesco, a Lidl, a CBA, a Fresh, a Coop Jednota és a Metro képviselőit. A találkozó legfontosabb üzenete, hogy pánikra semmi ok.

„A lakosságnak semmi oka arra, hogy nagyobb bevásárlásokba kezdjen a koronavírus miatt, ám ha ezzel képtelenek lesznek is felhagyni, akkor sem számíthatunk katasztrófára. A kereskedők elegendő áruval rendelkeznek, így ha találkozunk is üres pultokkal, ez csak átmeneti és egyedi jelenség”

– mondta Matečná. Milan Lapšanský, a földművelésügyi tárca élelmiszeripari szekciójának a vezetője szerint a szlovákiai üzletláncok a fertőzött észak-olaszországi régiókból kevés árut hoznak be, így ha onnan teljesen le is állna a behozatal, azt a szlovákiai vásárlók alig éreznék meg, ráadásul a kiesést az üzletek máshonnan is képesek pótolni. Matečná szerint a pánik egyedüli nyertesei az üzletláncok, amelyeknek a forgalma az elmúlt napokban a karácsonykor szokásoshoz közelített.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?