Beperlik a Kaliňák kocsiját filmező Pravdát

Pozsony |

<p>Beperli a Pravdát a közjogi méltóságokat védő hivatal, mert a napilap hétfői számában azt állítja, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter autója városban óránkénti 115 kilométeres sebességgel száguldott.</p>

"Nem Kaliňák miniszter autójáról van szó, nem is ő vezette, éppen ezért túl sem léphette a megengedett legnagyobb sebességet. A szolgálati kocsit a közjogi méltóságokat védő hivatal sofőrje vezette, aki a törvény értelmében a védelmet biztosító személlyel - rendőrrel együtt dönt a sebességről, tekintet nélkül a forgalmi korlátozásokra" - olvasható a belügyminisztérium állásfoglalásában.
A közelmény szerint az, hogy a Pravda videofelvétellel is rendellkezik a történtekről, csak azt igazolja: a szolgáálati kocsit üldöző gépjárművezető nem tartotta be a közlekedési szabályokat. A hivatal éppen ezért elvárja, hogy a napilap adja át a felvételt a közelekdésrendészetnek.
A hivatal szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy a kocsi 115 km/órával haladt, miként ez a Pravda címlapján szerepelt, ezért beperlik a napilapot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?