Beňová: a Smerben fejeknek kell hullania

Pozsony |

<p>&quot;A programunk jó, csak már nem hisznek benne, mert elfedik a botrányok, amelyek korrumpálódott és hitelét vesztett párttá tesznek minket az emberek szemében&quot; - reagált Beňová a Focus-felmérés eredményére.</p>

"Ha beigazolódik a támogatottságunk csökkenése, amit ez a felmérés mutat, az újabb indok, hogy elgondolkodjunk a komoly személyi változásokon. A programunk jó, csak már nem hisznek benne, mert elfedik a botrányok, amelyek korrumpálódott és hitelét vesztett párttá tesznek minket az emberek szemében." Így reagált Monika Flašíková Beňová, a Smer EP-képviselője a Focus  ügynökség közvélemény-kutatatásának eredményére, mely szerint a Smer már csak 23,3 százalékot szerezne, ami több, mint 3 százalékpontos romlást jelent a Focus november elején végzett felmérésének eredményeihez képest. A felmérést november 23. és 29. között végezték. Az eredmény szerint a jelenlegi kormánykoalíció már nem szerezne többséget a parlamentben. Beňová szerint a jelenlegi helyzet nem fair a Smer tagjaival szemben sem, akik a városokban és falvakban mindent megtesznek a pártért, de az igyekezetüket akadályozza, hogy állandóan a napvilágra került ügyek miatt kell magyarázkodniuk. Ľuboš Blaha Smer-képviselő szerint ugyanakkor egyetlen felmérés eredményéből nem szabad messzemenő következtetéséket levonni. "Tudjuk, hogy egyes poltitikai pártok a szokásosnál is szorosabb kapcsolatot ápolnak az egyes ügynökségekkel" - mondta Blaha, aki szerint a felmérés nem hiteles. "A szavazatokat, amelyeket a Smer elveszített, semmelyik másik párt nem szerezte meg. Ennek a felmérésnek így nincs értelme" - tette hozzá a képviselő, aki szerint a választók ugyan a Smer balra tolódását látnák szívesen, de ez még nem azt jelenti, hogy ne szavaznának a Smerre. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?