Beňová: A CoFoE a munkavállalók fokozott védelmét és európai minimálbért sürget

Monika Beňová

Az Európa jövőjéről szóló konferencián (CoFoE) a munkavállalók fokozott védelmét és az európai minimálbér bevezetését sürgették a lakosok – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Monika Beňová szlovák EP-képviselő.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a CoFoE az európai intézmények által szervezett egyik legnagyobb olyan esemény volt, amely lehetővé tette a tagállamok polgárai számára, hogy aktívan részt vegyenek az Európai Unió jövőjéről szóló vitákban.

A CoFoE április végi strasbourgi plenáris ülése véglegesítette a kilenc területen tevékenykedő munkacsoportok ülésén született lakossági javaslatokat. A találkozó fő témái között szerepelt a zöld átalakulás, a világjárvánnyal kapcsolatos kérdések, valamint az ukrajnai orosz agresszió és a biztonság kérdése.

„Fontosnak tartom, hogy a polgárok ajánlásai a munkavállalói jogok védelmének megerősítésére, vagy egy olyan minimálbérszint bevezetésére irányultak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy minden uniós tagállamban hasonló életszínvonalon élhessenek az emberek” – hangsúlyozta a képviselő.

Rámutatott, hogy az EU hatásköreinek kiterjesztésére irányuló indítvány nyomán az Európai Unió működéséről szóló szerződés (ZFEÚ) felülvizsgálatára vonatkozó javaslatok is születtek a konferencia során. Ezt az Európai Parlament múlt heti, május 4-i strasbourgi plenáris ülésén is megerősítették, amikor a képviselők többsége megszavazta az alapszerződések egyes részeinek felülvizsgálatát.

Ez az EP-állásfoglalás csupán ajánlás. Bármilyen változtatást mind a 27 tagállamnak egyhangúlag jóvá kell hagynia. „Nem tartom azonban valószínűnek, hogy erre tényleg sor kerül, tekintettel arra, hogy összetett folyamatról van szó, amihez az egyes tagállamok ratifikációja szükséges” – tette hozzá Monika Beňová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?