Beneš-dekrétumok - Berényi Lajčák nyilatkozatáról

Pozsony |

<p>&quot;Egyelőre annyi történt, hogy a szlovák politika először mondja azt, beszéljünk ezekről az ügyekről, és valami hajlandóságot is mutat a megoldás felé&quot; - vélekedik Berényi József MKP-elnök Miroslav Lajčák külügyminiszternek a Beneš-dekrétumok kapcsán tett sajtónyilatkozatáról.</p>

A Magyar Közösség Pártjának sajtóosztálya hétfőn pártelnöki állásfoglalást adott ki a külügyminiszteri nyilatkozattal kapcsolatban. Az állásfoglalás az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható: 

"A Mladá fronta Dnes és a Lidové noviny című cseh napilapokban hétfőn megjelent egy interjú Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszterrel, aki a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban feltett kérdésre azt válaszolta, elképzelhető, hogy Szlovákia és Magyarország kiegyezzen ebben az ügyben. Az interjú azt látszik igazolni, hogy a gyakori kormányközi találkozók meghozták a gyümölcsüket. Az elhangzottak alapján legalábbis megjelent az első reménysugár, hogy kezelni lehet ezt az érzékeny kérdést. A külügyminiszter megengedő hangnemben nyilatkozott arról, hogy egyezség születhetne a II. világháború utáni kitelepítésekről, ez egy pozitív előrelépés. Az viszont nem pozitív előrelépés, hogy a külügyminiszter azt mondja, a Beneš-dekrétumok kollektív bűnösségre vonatkozó részének eltörlése valamilyen fajta revizionizmusnak a kezdetét jelentené. Nem erről van szó. A kollektív bűnösség elfogadhatatlan. Ez ma már Európában nem érvényes a német nemzetre, tehát nem lehet, hogy Szlovákiában a magyar közösségre továbbra is alkalmazzák. Egyelőre tehát annyi történt, hogy a szlovák politika először mondja azt, beszéljünk ezekről az ügyekről, és valami hajlandóságot is mutat a megoldás felé " 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?