Bemutatta választási programját a Híd

Pozsony |

<p>Bemutatta a 2012-es előrehozott választásokra szóló programját a Híd. A programot a párt Országos Közgyűlése fogadta el 2011. december 16-án.</p>

„A dokumentum alapja a 2010-es választási program, hiszen az előrehozott választások miatt nem volt időnk teljesíteni az összes célkitűzésünket. Ezen kívül hangsúlyos szerepet kapnak programunkban az ország stabilitását segítő lépések” – mondta el a Híd elnöke a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.

A párt közel száz pontot tartalmazó választási programjának címe „Csak felelősséggel”.  Az elsődleges célkitűzések közé a felelősségteljes gazdasági politizálás és a munkahelyteremtés tartoznak. Hangsúlyos szerepet kaptak a programban a szociális kérdések is. Szintén prioritásként kezeli a párt a kisebbségek védelmét.  „Meggyőződésem, hogy egy ország annál stabilabb, minél elégedettebbek a benne élő nemzetiségek. Éppen ezért hangsúlyos szerepet kapott programunkban a kisebbségek jogállásáról és a kultúrák finanszírozásáról szóló törvény elfogadása” – tette hozzá Bugár.

A Híd Országos Közgyűlése kiadott egy nyilatkozatot, melyben a tapasztalatokon alapuló felelősségteljes hozzáállás fontosságát hangsúlyozza. „ Az ország stabilitását a politikusok és a politikai pártok felelős lépései és együttműködési készsége szolgálja. Reméljük, hogy az előrehozott választások eredményeként olyan kormány és parlament áll fel márciusban, mely egy stabil és békés ország megteremtésén fog fáradozni” – áll a nyilatkozatban.

Solymos László, a Híd kampányfőnöke elárulta, intenzív választási kampányra készülnek, ám karácsony ünnepének alkalmából aranyvasárnap estéjétől egészen Vízkeresztig kampánycsendet hirdet a Híd. „Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban sem hirdetéseinkkel, sem óriásplakátjainkkal nem találkozhatnak a választók. Szeretnénk, ha a karácsony békés, nyugodt ünnep maradna mindannyiunk számára” – tette hozzá Solymos.

A párt VI. Közgyűlésének nyilatkozatát teljes terjedelmében, változtatások nélkül közöljük:

A 2012-es előrehozott parlamenti választások nem a legideálisabb időben zajlanak. Olyan időszakban kell választási kampányt folytatnunk, amikor az országot és egész Európát gazdasági válság sújtja. Nem örülünk, hogy az aktuális gazdasági és szociális kérdések megoldása helyett a választási kampánnyal kell foglalkoznunk. A kormánykoalíció egyik tagjának önfejű hozzáállása a kormány bukását eredményezte és előrehozott választásokhoz vezetett.

Noha a távozó kormánynak csak rövid idő állt rendelkezésére, ennek ellenére az országban és a társadalomban olyan folyamatok indultak el, amelyek azt mutatják, hogy a közpénzek konszolidációja, az átláthatóság, a kisebbségi és emberi jogok és a jogbiztonság területén nagy előrelépést értünk el. Reméljük, hogy az előrehozott választások eredményeként felálló új kormány teljes mértékben az általunk megkezdett irányvonalat fogja képviselni.

Intenzív választási kampány vár ránk. A Híd párt korrekt, tisztességes, programközpontú választási kampányt kíván folytatni. A Híd jelöltjei nem kívánnak populista kijelentésekkel és betarthatatlan ígéretekkel visszaélni az Európában kialakult súlyos gazdasági helyzettel csak azért, hogy szavazatokat szerezzenek.  

A tapasztalatokon alapuló felelős hozzáállás az, amire Szlovákiának ma és a közeljövőben szüksége van. Az ország stabilitását egyedül a politikusok és politikai pártok felelős lépései és együttműködési készsége szolgálja. Reméljük, hogy az előrehozott választások eredményeként olyan parlament és kormány áll fel, amely egy békés és stabil ország megteremtésén fog fáradozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?