Befejeződött a Híd és az MKP tárgyalása

Pozsony |

<p>Ma kora este kezdődött az egyeztetés a Híd és az Magyar Közösség Pártja között, a négy-négy fős delegációk hét óra körül fejezték be a tárgyalást. Információink szerint a pártok egy folyamat első lépésének tartják a mai találkozót.&nbsp;</p>

A következő megbeszélésre az MKP székházában kerül sor. A két párt az őszi, megyei választások kapcsán kezdett tárgyalásokba, de hosszabb távú együttműködés is szóba került.

Bugár Béla szerint a megbeszélés lényege, hogy kiderüljön van-e hajlandóság a megegyezésre. Szerinte ehhez az kell, hogy a megyei választások kapcsán minden járásban meg tudjanak egyezni. „Ha azt mondjuk, hogy a jövőben a parlamenti választásokon sokkal többen vegyenek részt, és egy közös listára szavazzanak, akkor el kell elkerülni, hogy egyesek folytassák a sárdobálást” – mondta lapunknak a tárgyalások kezdete előtt a Híd elnöke. – Olyan partnerre van szükség, aki ha azt mondja, hogy ez zöld, akkor az zöld marad akkor is, ha egyes járásokban ez nem tetszik mindenkinek.” Menyhárt József MKP-elnök szerint azonban vannak helyek, ahol elképzelhetetlennek tartják az együttműködést a Híddal.

A Híd és az MKP– leszámítva a tavaly novemberi magyar–magyar párbeszédet – már régen tárgyalt egymással. Eredménytelenül és kölcsönös vádaskodással zárult a 2013-as megyei választásokról szóló egyeztetés, a 2014-es köztársaságielnök-választás során sem sikerült megegyezniük, és a 2015-ös oktatási minimumról szóló tárgyalásuknak sem volt valódi eredménye. A 2016-os parlamenti választások előtt is csak üzengetett egymásnak a két párt. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?