Befagyasztják a háztartási áram díjszabását

Matovic
Pozsony |

A kormánynak és a domináns áramtermelőnek sikerült megegyeznie a háztartások magas energiaárak miatt megugrott költségeinek az enyhítéséről. A Szlovák Villamos Művek 2024-ig a jelenlegi, 61,21 eurós megawattóránkénti (MWh) szabályozott áron fogja ellátni a szlovákiai háztartásokat villamos energiával.

Az áramtermelő társaság engedményéért cserébe a kormány visszavonja az általa múlt héten elfogadott, és időközben a parlamentbe is benyújtott, az atomerőművek által termelt villamos energia kereskedelméből származó túlzott nyereség megadóztatásáról szóló törvénytervezetet.

Változatlan ár

„Megállapodtunk a villamosenergia-árak elkövetkező három évre érvényes stabilizálásáról. A Szlovák Villamos Művek (SE) 2024 végéig a háztartásoknak szállított villamos energia szabályozott, áfa nélkül 61,21 eurós megawattóránkénti árát fogja felszámítani. Ha az állam által szabályozott átviteli és elosztási díjak, valamint a rendszerüzemeltetési díjak nem változnak, a háztartások számára a villamos energia végső ára ebben az időszakban változatlan marad”

– mondta el Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter, miután szerdán aláírta a Szlovák Villamos Művekkel kötött egyezséget. Csak emlékeztetőül: az említett ár az áramra, mint „nyersanyagra” vonatkozik, ami a háztartások áramszolgáltatóknak fizetett összegnek nagyjából a 45 százalékát teszi ki.

Többet kötöttek le

Matovič szerint a fent említett áron évi 6,15 terawattóra (TWh) villanyenergiát kötöttek le az áramtermelőnél, miközben a szlovákiai háztartások együttes fogyasztása körülbelül 5,6 TWh évente.

„A kormány a különbözetet arra akarja felhasználni, hogy olcsóbb áramot biztosítson egyes kórházak, szociális otthonok és iskolák számára”

– tette hozzá a pénzügyminiszter. Ő is elismerte, hogy ez nem lesz elég az összes ilyen intézménynek, de az olcsóbb energiacsomagot úgy akarják felhasználni, hogy „egyetlen kilowattóra – a piaci árnál lényegesen olcsóbb – energia se vesszen kárba”.

500 eurós megtakarítás

Ha az említett alku nem jött volna létre, a háztartási áram végső ára – a jelenlegi tőzsdei árak alapján – jövőre mintegy 80%-kal emelkedne, a kilowattóránkénti szabályozott ár így elérné a 148,67 eurót. Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter becslése szerint 2023-ban és 2024-ben együttesen így minden háztartás átlagosan 500 eurót takaríthat meg. Ez áfával együtt körülbelül egymilliárd eurós megtakarítást jelent a családoknak.

Nem lesz különadó

A kormány cserébe vállalja, hogy az elkövetkező években nem változtatja meg a Szlovák Villamos Művek üzleti környezetét. Ez a kitétel azért volt fontos az áramtermelő cég számára, mert a kormány múlt héten olyan javaslattal rukkolt elő, amely szerint meg kellene adóztatni az atomerőművekben termelt villamos energiából származó többletnyereséget. A Szlovák Villamos Művek ezzel kapcsolatban azonban azonnal jelezte, hogy az új adónem csődbe juttatná a vállalatot.

„Együtt olyan megoldást találtunk, amely lehetővé teszi a vállalatunk hosszú távú fennmaradását és működését”

– mondta Jan Špringl, az SE részvényeseinek a képviselője, aki szerint ez garanciát biztosít a Szlovák Villamos Művek számára arra, hogy nem lesz alapvető változás az illetékekben, díjakban és adókban, de a cég szabályozási környezetében sem.

A cég bevételei az árak befagyasztása miatt azonban így is mintegy 850 millió euróval lesznek alacsonyabbak annál, mint amire eredetileg számítottak. „Ezt az összeget valamilyen módon pótolni kell. Meg kell egyeznünk a bankokkal, a többségi tulajdonos készen áll erre” – mondta Branislav Strýček, a Szlovák Villamos Művek vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a kormánnyal kötött egyezségnek köszönhetően már nincs veszélyben a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának a tervezett átadása sem.

Ellenzéki kritika

Az ellenzék szerint a most született egyezség azonban nem jelent valós megoldást, mivel gyakorlatilag az idei magas szabályozott lakossági árakat betonozza be.

„Ezzel a megállapodással a kormány gyakorlatilag nyilvánosan elismerte, hogy az atomerőművek különadójára vonatkozó eredeti javaslata pánikszerűen született, és közvetlenül a szlovák erőművek csődjéhez vezetett volna, ami a víz- és atomerőműveinket külföldi hitelezők kezére juttatta volna”

– mondta el Patrícia Medveď Macíková, a Hlas szóvivője. Az ellenzéki párt arra is felhívta a figyelmet, hogy a megállapodás szerint idén ebből a pénzből nem kapnak segítséget a családok. „Ahelyett, hogy rendszerszintű módon segítene az embereken, a kormány megint Robin Hoodra játszik” – tette hozzá Macíková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?