Beblavý: a Smer alaposan benne van az MH Development-botrányban

Pozsony |

<p>Alaposan benne van az MH Development állami vállalat körüli botrányban a kormányzó Smer Miroslav Beblavý független parlamenti képviselő szerint.&nbsp;</p>

A gazdasági minisztérium ellenőrzése alá tartozó állami vállalat akkor került a sajtó érdeklődésének középpontjába, amikor kiderült, igazgatója, Ladislav K. saját cégétől bérelt szolgálati kocsit, és három, a parlament összeférhetetlenségi bizottsága által kirótt bírságot a vállalat pénzéből fizetett ki. A férfi ellen a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást. Ma délután rendkívüli parlamenti ülés lesz az ügyben, amelyet ellenzéki képviselők kezdeményeztek. Kérdéses azonban, hogy az ülés megvalósul-e, mert nem biztos, hogy a Smer megszavazza annak programját.  Ma Robert Kaliňák belügyminiszter Pavol pavlis gazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt mondták, az ülés felesleges, mivel a cég vezetését leváltották, a volt igazgató ellen pedig eljárás indult. Beblavý számára nem világos, miért tiltakozik ilyen hevesen a független vizsgálat ellen. A független politikus elmondta, Ladislav K. nem magányos őrült volt, ahogy a Smer most be akarja állítani. Az MH Development-ügyben szintén gyanúba keveredett Hyža családdal együtt több építési ügyben képviselték Ivan Gašparovič köztársasági elnököt, és annak családját.  A cég felügyelőbizottságában is magas beosztású smeresek ültek. Eva Karasová az előző gazdasági miniszter, Tomáš Malatinský hivatalvezetője volt.  Beblavý arra is felhívta a figyelmet, az MH Develpoment előző ügyvezetője 2006 és 2010 között Ján Jakubov volt, aki a Smer egyik járási alelnöke, jelenleg kassai főpolgármester-helyettes, így joggal feltételezhetjük, hogy a cég szorosan össze van nőve a párttal. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?