Pozsony. Öt, a névtelen szülést szabályozó törvénymódosító tervezetet dolgozott ki a Kereszténydemokrata Mozgalom, holott már az új családjogi jogszabály is elkészült, és az is a KDH műhelyéből származik.
Bebiztosították magukat
Pozsony. Öt, a névtelen szülést szabályozó törvénymódosító tervezetet dolgozott ki a Kereszténydemokrata Mozgalom, holott már az új családjogi jogszabály is elkészült, és az is a KDH műhelyéből származik. A két kezdeményezés nem üti egymást, a kereszténydemokraták csak bebiztosították magukat arra az esetre, ha az átfogó családjogi normát, mely kormánytervezetként kerül a honatyák elé, valamilyen okból elutasítaná a parlament. Ez esetben előállnak képviselői indítványaikkal, hogy legalább a névtelen szülésekkel kapcsolatos elképzelés megvalósuljon. Július Brocka szerint a képviselői indítványt biztosan megszavazzák, míg a kormánytervezetek nem mindig járnak sikerrel. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.