Bašternáknak egy napja lesz a kártérítésre

Ladislav Bašternák
Pozsony |

Vádemelési javaslattal akarja a rendőrség a jövő év elején lezárni a hírhedt Ladislav Bašternák vállalkozó adócsalása kapcsán indított vizsgálatot. 

Ezt Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján. A vállalkozót, akit üzleti kapcsolat fűz Robert Kaliňák belügyminiszterhez is, azért vizsgálják, mert még 2012-ben 2 millió euró áfát igényelt vissza az államtól hét lakás megvásárlása után. A gyanú szerint viszont a lakások értéke mintegy 1,5 millió euró volt.

Gašpar szerint Bašternáknak a nyomozás befejezését követően 24 órája lesz a keletkezett kár térítésére, ha élni akar az úgynevezett tevékeny megbánás lehetőségével. „A következő fázisban már az ügyészség feladata lesz, hogy megvizsgálja a vádlott ezen lépését” – fűzte hozzá Gašpar, aki nem kételkedik abban, hogy az ügyet vádemelési javaslattal sikerül lezárni, mivel a nyomozati aktát mindeddig háromszor kérte ki az ügyészség ellenőrzésre, s egyetlen kifogása sem volt.

Bašternákot azért is vizsgálják, nem sértett-e törvényt a Bonaparte lakópark (itt bérel lakást Robert Fico kormányfő – a szerk. megj.) építése után; Gašpar szerint még egy szakértői véleményre várnak, s annak kézbesítése után döntenek a további lépésekről. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?