Közélet

Bárdos: Hiszek abban, amit vállalok

Pozsony | Bárdos Gyula Csemadok-elnökként, MPK elnökségi tagként vezeti az MKÖ-listát.
Szalay Hajnalka

2019. november 25. 07:00

Bárdos Gyula
Bárdos Gyula - Somogyi Tibor felvétele

Hogyan fogadta, hogy ön lett a listavezető?

Nem voltak ilyen ambícióim, a hárompárti egyeztetés során merült fel ez. Valószínűleg azért, mert öt éve az államfőválasztáson több mint 5 százalékot értem el. Komoly kihívás ez, kemény három hónap áll előttünk. Három olyan tömörülés indul egy választási pártban, amelynek nincs olyan mediális megjelenése, mint egy parlamenti pártnak. Nem valaki ellen, hanem valami érdekében vezetem a csapatot, minden energiámmal.

Az MKP elnöke csak az 5. helyen indul, két korábbi elnök az utolsó két helyről. Ez a saját döntésük?

Igen, mindenkinek a saját döntése, csapatban gondolkodunk. Most végre eljutunk oda, hogy arról beszéljünk, amiről a választó hallani szeretne: mit akarunk tenni és hogyan. Az MKÖ a magyar közösséget akarja képviselni, de a velünk együtt élőket is, hiszen a régió, ahol élünk, nem nyertese a rendszerváltásnak. Mindenkivel együttműködünk, aki a felvidéki magyarságot, Dél-Szlovákiát akarja képviselni.

Nyár óta ötpárti megegyezésről volt szó, végül hárompárti lett.

A folyamatosan felszínre kerülő események miatt, amikor egyesek államnak képzelték magukat az államban, és gátlástalanul működhettek, szerettük volna, ha mind az öt magyar érdekeltségű párt kimondja, hogy a Smerrel, az SNS-szel és Kotlebával nem lehet együttműködni. Ezen bukott meg az egész. Mi a nehezebb utat választottuk, de felemelt fejjel mehetünk, mert nem elvtelen egyezséget kötöttünk. A program pedig olyan lesz, amilyenre a felvidéki magyarok vágynak. Biztos vagyok benne, hogy pozitív visszhangja lesz.

Szó volt már arról, hogyan mobilizálnák a választókat? 

Az a legfontosabb, hogy a déli járásokban többen menjenek el szavazni. A listánkkal, a programunkkal szeretnénk motiválni az embereket, valamint a kampánytechnikánkkal, amelyről még egyeztetünk.

Milyen lesz a kampány?

Egy csapatban gondolkozunk, egységes kampány lesz, de lehetőség lesz az egyéni kampányolásra is. Ennek a csapatnak nagyon kemény karikázási kampánya lesz.

Optimista?

Egyértelműen. Nem vállalok olyat, amiben nem hiszek. Az államfőválasztáskor is azt mondták, 2-3 százalékot kapok, de én többet akartam: akkor sem pártban gondolkoztam, hanem közösségben, hiszen a párt nem cél, csak eszköz. Az 5 százalék elérése nem könnyű, de vállalható feladat, és fiatal, hiteles emberekkel ötvözve a tapasztalatot, elérhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Privát tárlatvezetés Čaputovának

A rendszerváltó napok kronológiája - hétről hétre

Ruszó Tibi megnyerte az X-Faktort

Otthagyta az egyetemet a 9 éves csodagyerek

Ferenc pápa is megnézte betlehemeket

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve XIII. / Megosztás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.