Bárdos 5% feletti eredményt vár

Pozsony |

<p>Nincs olyan jobboldali elnökjelölt, akinek 2. fordulóbeli támogatását Bárdos Gyula kizártnak tartaná. Az MKP államfőjelöltje 5% alatti eredménnyel csalódott lenne.</p>

Bárdos Gyula tegnap az Új Szó Stúdió vendége volt. A magyar elnökjelölt korábban nem kívánt számokat mondani, ám tegnap kijelentette: 5 százalék feletti eredményt vár. „Az 5 százalék alatti eredményt nem tartanám sikernek. Ez nem nagyképűség részemről. Az eddigi visszajelzések eredménye, illetve az ebből fakadó optimizmusom azt mutatja, hogy ha a részvétel szép lesz, akkor van esély arra, hogy 5 százalék feletti eredményt érjünk el” – mondta Bárdos, aki szerint ez merész elképzelés, mivel ebben a megmérettetésben nem 20 százalékos lesz a részvétel. Arra a kérdésre, jó szereplés esetén milyen ambíciói lennének pártján belül azt felelte: „Többen kérdezték már tőlem, hogy ebből mit és hogyan profitálhatnék. Nem foglalkoztat ez a kérdés. Nincsenek más ambícióim” – jelentette ki a jelölt. Nincs olyan jobboldali jelölt, akit nem tudna a második fordulóban támogatni. „Egyet nem tudnék elképzelni: a jelenlegi kormányfő támogatását. Ennek egyértelmű okai vannak, amit fölösleges itt részletezni” – tette hozzá. Az MKP jelöltje szerint a továbbjutó jobboldali jelölttől kérni fognak valamit a második forduló előtt a támogatásért cserébe – Bárdos úgy véli, korrekt, hogy ezt már előre jelzik. Az MKP államfőjelöltje szerint legalább egy fontos poszt jár nekik az elnöki irodában. Ezt egy magyar embernek kellene betöltenie. „Számunkra fontos, hogy legyen ott egy képviselő, aki ott van a tárgyalásokon, hallja, miről van szó, a nemzetközi küldöttségek tagjaként hozzászól, véleményt mond, fontos beosztása révén beleszólása lehet az elnök programjába” – magyarázta Bárdos. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"133878","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?