Bár sokat rontott, de még így is Čaputovát tartják a legmegbízhatóbb politikusnak

Caputova

Az utóbbi hónapokban 10 százalékponttal zuhant Zuzana Čaputová köztársasági elnök megbízhatósága – derült ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, amelyet a Markíza televízió számára készítettek. A megkérdezettek azonban még így is őt tartják a legmegbízhatóbb politikusnak: a válaszadók 42 százaléka hisz az államfőnek.

A Denník N arra hívta fel a figyelmet, hogy a Čaputová iránti bizalom sosem volt ilyen alacsony, még 2019-ben, a hivatalba lépésekor is többen hittek a köztársasági elnöknek.

A lista második helyén Peter Pellegrini, a Hlas vezetője végzett, akinek a válaszadók 39 százaléka hisz.

A korábbi miniszterelnöktől jócskán elmarad a jelenlegi, Eduard Heger (OľaNO) 28 százalékkal a harmadik helyen áll. Érdekesség, hogy a felmérésben említett politikusok nagy részének csökkent a megbízhatósága, Hegernek viszont nem. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a felmérés február végén és március elején készült, vagyis abban az időben, amikor még Hegernek nem kellett elnézést kérnie, amiért nem látogatott el Kijevbe.

Ha a másik oldalról közelítjük meg az adatokat, akkor a legmegbízhatatlanabb politikusnak Igor Matovičot (OĽaNO) tartják, a megkérdezettek 87 százaléka nem hisz a pénzügyminiszternek.

Érdekesség, hogy a Szövetség elnökét, Forró Krisztiánt a válaszadók mindössze 8 százaléka tartotta megbízhatónak, 46 százalékuk viszont nem hisz neki. Ez azt is jelenti, hogy a megkérdezettek 46 százaléka nem tudott állást foglalni a pártelnök személyével kapcsolatban.

(nar, Markíza, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?