Baki a gyerekek oltása körül

oltas
Pozsony |

Múlt hét szerdától az 5 és 11 év közötti gyerekek is jelentkezhetnek a koronavírus elleni oltásra. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) véletlenül többszáz meghívót küldött ki rosszul a jelentkezőknek.

„Bocsánat” – szabadkoznak az NCZI munkatársai a központ Facebook-oldalán. December végén megkezdték az időpontok szétküldését azoknak, akik beregisztráltak az 5 és 11 év közötti gyerekek oltására. A kiküldött 700 meghívó szövegébe tévedésből bekerült az is, hogy a jelentkezők vigyék magukkal az orvos, illetve szakember által kiadott ajánlást, amiben megindokolják, milyen egészségügyi ok miatt javasolt az oltás az érintett gyerek esetében. A 12 évnél fiatalabb gyerekek oltása korábban csak kivételes esetben volt engedélyezett, ha az orvos úgy ítélte meg, nehéz lefolyású betegség fenyegeti az adott személyt. December 22-től azonban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyását követően korlátozás nélkül elérhetővé teszik az oltást az 5 és 11 év közöttiek részére. A gyerekek beoltásához tehát jelenleg nincs szükség külön orvosi papírra, a szülői felügyelet viszont kötelező. A központ elnézést kért a téves információ okozta lehetséges kellemetlenségek miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?