Bajnai Gordon: egy kézzel nem lehet tapsolni

Szécsény |

<p>A szécsényi Fico-Bajnai találkozón csak általánosságban beszéltek a korábbi vitás pontokról. A magyar miniszterelnök szerint utólag lehet értékelni, sikeres volt-e a találkozó. Úgy gondolja, Ficóval őszintén beszélgettek. Interjú.</p>

Milyennek ítéli a találkozót, sikeres volt?

Azt csak utólag tudjuk megmondani, mennyire volt sikeres, hiszen a múltban is többször próbáltunk javítani a két ország kapcsolatán, de sorra kudarcot vallottunk. Az viszont mindenképpen siker, hogy találtunk egy utat, amely remélhetőleg a megoldás irányába visz.

Például?

Mondok két konkrét példát a nyelvtörvény kapcsán. Amikor azt mondtuk, hogy elfogadjuk az EBESZ-főbiztos ajánlásait, akkor azt mondtuk ki, hogy a sokat vitatott nyelvtörvény végrehajtási rendelkezéseit úgy kell megírni, hogy az a magyar kisebbséget ne bizonytalanítsa el a saját nyelvhasználatában, és ne lehessen ezért senkit megbüntetni. A főbiztos konkrét ajánlásokat fogalmazott meg, és ezek közül kettő nagyon fontos. A kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt is módosítani kell, hogy egyensúlyba kerüljön az államnyelvtörvénnyel. Hogy megadja a kisebbségi nyelvhasználatnak azt a védelmet, ami minden kisebbségnek kijár Európában. Ha ezt Szlovákia elfogadja, akkor ez érdemi javulást hozhat. A főbiztos ajánlásában az is szerepel, hogy indokolt lenne Szlovákiában kisebbségi törvényt elfogadni, amely átfogóan rendezné a kisebbségek helyzetét. Ráadásul Fico miniszterelnök személyes garanciát adott arra, hogy időről időre áttekinthetjük a nyelvtörvény végrehajtását: szabtak-e ki büntetést, ha igen, indokolt volt-e.

Ön hogyan látta: megvan a szándék a szlovák fél részéről a kapcsolatok javítására?

Azt hiszem, őszintén beszélgettünk. Érdemi véleménykülönbség van jogi kérdésekben és egyes események megítélésében is – főként Sólyom László kitiltására gondolok. De önmagában az, hogy beszélni kezdtünk, már reményt ad arra, hogy a véleménykülönbségek idővel feloldódnak. Mindaz, amiben megállapodtunk, csak akkor formálódhat konkrétummá, ha mind a két fél akarja. Egy kézzel nem lehet tapsolni. Fico miniszterelnök úr is azt mondta, hogy akarja a pozitív változást, és a nyilvánosság ezt mindkettőnkön számon fogja kérni.

A nyelvtörvény módosításának elfogadása után visszautasította a kormányfői találkozót, most szeptemberben váratlanul meghívta szlovák partnerét.

Különbség van az akkorra tervezett, és a mostani találkozó között. Az eredeti hivatalos találkozó lett volna, hosszú idő után az első, még Gyurcsány Ferenc kezdeményezte. A meghívást mindaddig érvényesnek tekintettem, amíg el nem fogadták a nyelvtörvényt. Úgy gondoltam, abban a légkörben nem lett volna érdemes megtartani. Álságos lenne katonai parádé és díszfogadás közepette találkozót rendezni, és esetleg megpróbálni elfedni a problémákat. A mostani munkamegbeszélés volt, arról tárgyaltunk, hogyan lehetne konkrét problémákra megoldásokat keresni.

Ez azt jelenti, hogy amíg nem rendeződik a nyelvtörvény kérdése, addig nem lesz hivatalos kormányfői találkozó?

Ezt így nem mondanám. Ma a diplomáciában a munkatalálkozók a jellemzőek, szükség van párbeszédre. Ha ez a folyamat, melyben megállapodtunk, jól halad előre, ha javul a két ország kapcsolata, akkor nincs ok rá, hogy ne találkozzunk hivatalosan is.

Elfogadja Robert Fico meghívását és a közeljövőben Szlovákiába látogat?

Azt mondtam, szívesen elmegyek, ha látom, hogy mind a ketten érzékeljük azt, amiben megállapodtunk, hogy vannak eredményei a találkozónak. Másrészt szívesen elfogadom a meghívást akár Révkomáromba is, de ez egy szlovákiai polgármester, egy szlovákiai város és a szlovák kormány közötti egyeztetés függvénye. Ha ők a Cirill és Metód szobor ügyében meg tudnak állapodni, szívesen elmegyek Szent István és Cirill és Metód szobrához is.

Szóba kerültek a korábbi vitás ügyek? Például a Malina-ügy, a dunaszerdahelyi rendőrattak.

Csak általánosan kerültek szóba a korábbi vitás pontok. Ez a találkozó azért jött létre, hogy a mostani, lényegi problémákat kezeljük. Számomra a leglényegesebb kérdés jelenleg az, hogy a szlovákiai magyarság jogai – a szabad nyelvhasználathoz való jog – sérülnek-e vagy sem. Erre koncentráltunk, miközben sok minden másról is beszéltünk – de ebben szerettem volna áttörést elérni. Úgy vélem, a Szlovákiában élő több mint félmillió magyart jelenleg ez a kérdés érdekli legjobban, s nekem most az a kötelességem, hogy ebben próbáljak segítséget nyújtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?