Bajnai-Fico találkozó - összefoglaló (videókkal)

Szécsény/Budapest/Pozsony |

<P>Szlovákia kész az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának ajánlása szerint módosítani az államnyelvtörvényt - áll abban a 11 pontos nyilatkozatban, amelyet Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő fogadott el csütörtöki szécsényi találkozóján.</P>

A nyilatkozat szerint mindkét ország elfogadja a főbiztos ajánlásait a nyelvtörvény módosítására vonatkozóan. Szlovákia a dokumentumban megerősítette, hogy szorosan együttműködik majd a főbiztos hivatalával az ajánlások megvalósításában.
    A megállapodás kitér Sólyom László augusztus 21-ei, meghiúsult révkomáromi látogatására is, amely azért maradt el, mert a szlovák hatóságok nem engedték belépni a magyar köztársasági elnököt Szlovákiába. A két kormányfő - fenntartva az eset jogi aspektusaival kapcsolatos eltérő álláspontját - sajnálatát fejezte ki a látogatás "körülményei miatt".
    A nyilatkozat értelmében a két ország fellép a szélsőséges jelenségek és csoportok, a sovinizmus, a nacionalizmus, valamint az idegengyűlölet ellen. Megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy közös rendőrségi munkacsoportot állítsanak fel. A két kormányfő a kétoldalú testületek munkájának felújításában, újak alapításában is megegyezett.
    A találkozó utáni közös sajtótájékoztatón a magyar kormányfő azt mondta: nem végeredmény, hanem lehetőség, amire Robert Ficóval jutottak. Hozzátette: nem szűntek meg mindenben a véleménykülönbségek, de elkezdték tisztázásukat.
    A találkozó lehetőséget adott arra, hogy a két ország közös akarattal megkezdje a kapcsolatok rendezését. Mindkét országnak érdeke, hogy tanuljon az elmúlt száz év és az azt megelőző időszak hibáiból, és tudja, van vesztenivalója - közölte Bajnai Gordon. Azt mondta: a nyilatkozat azt rögzíti, hogyan szeretnének továbbhaladni.
    Újságírói kérdésre Bajnai Gordon megerősítette: a nyelvtörvény ügyében lényeges és érdemi jogértelmezési, illetve véleménykülönbség van a két ország, valamint a szlovákiai magyar kisebbség pártjai és más parlamenti pártok között.
    Az EBESZ főbiztosának ajánlásai közül kiemelte, hogy az nem kérdőjelezi meg a törvény létét, de javasolja, állítsák vissza a megbontott érzékeny egyensúlyt a kisebbségi nyelvekről és az államnyelvről szóló törvények között. Szintén javasolja a jelentés, hogy az államnyelvtörvény egyensúlytanságait a módosítás végrehajtási rendeletében tisztázzák.
    A kormányfő kiemelte, hogy Magyarország megkezdte a szélsőségesek visszaszorítását. Példaként egyebek mellett a Magyar Gárda feloszlatását és a Rudolf Hess-emléktüntetés megakadályozását említette.
    Következetes rendőri, jogi és politikai cselekedetek kellenek ez ügyben - mondta. Bajnai Gordon véleménye szerint azért fontos a két ország közös fellépése, hogy már a határokon meg tudják állítani a szélsőségeseket.
    Robert Fico hasznosnak és sikeresnek nevezte a találkozót. Közölte, hogy teljes mértékben magukénak vallják, és teljesíteni fogják azt, ami a közös nyilatkozatban áll. A kormányfő szerint Szlovákiában 2010 júniusáig stabil kormány lesz hatalmon, és ez garancia arra, hogy szlovák részről lesz elég erő az elvi megállapodás végrehajtására.
    Bejelentette, hogy meghívta Szlovákiába a magyar miniszterelnököt, aki - mint mondta - bármikor, bármelyik városba ellátogathat. Ő azonban azt javasolja, hogy Révkomáromban találkozzanak, ahol a tervek szerint felállítják Cirill és Metód szobrát.
    Robert Fico folyamatos egyeztetést és párbeszédet javasolt Bajnai Gordonnak, mert el kell kerülni, hogy "a média és a szélsőségesek kommunikáljanak helyettünk".
    A Szlovákiában élő kisebbségek, köztük a magyarok helyzete megfelel az európai normáknak - jelentette ki Robert Fico, aki hazugságnak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint a szlovák nyelvtörvény korlátozza a magyar kisebbség nyelvhasználatát.
    Szlovákia területén tizenegy kisebbség él, és a magyarok kivételével mindegyikük számára elfogadható az államnyelvtörvény. A magyarok részéről politikai célzatúak a kifogások, amelyekkel "megtévesztik és megriasztják" az embereket - mondta Robert Fico.
    A szlovák kormányfő kifogásolta, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselői egy nappal a találkozó után, a szlovák törvényhozás napján részt vesznek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén. Hozzátette: szeretnék, ha Budapest átértékelné a fórummal kapcsolatos álláspontját.
    A szlovák kormányfő kifogásolta, hogy "legitim tüntetés" zajlik a nyelvtörvény ellen, és Szlovákiával szembeni szélsőséges fellépések tapasztalhatók Magyarországon.
    A magyar pártok közül csak az MSZP nyilatkozott teljesen pozitívan a találkozóról. Mesterházy Attila frakcióvezető úgy vélekedett, hogy a nyilatkozat "nemzetközi felügyelet alá helyezi" Szlovákiát. Az ellenzéki pártok közül a Fidesz és a KDNP kifejezetten eredménytelennek minősítette a találkozót, Németh Zsolt fideszes politikus egyenesen úgy fogalmazott, hogy Robert Fico "felmosta a padlót" Bajnai Gordonnal. Az MDF úgy értékelte a megbeszélést, hogy azt "nehéz eredményesnek minősíteni", míg az SZDSZ szlovák-magyar kerekasztal összehívását kezdeményezte.
    Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke azt mondta, hogy a két miniszterelnök - "kissé kibúvót keresve" - az EBESZ kisebbségügyi főbiztosára próbálta áthárítani a felelőséget a nyelvtörvény okozta problémák miatt. Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke viszont pozitívnak nevezte a találkozó eredményét.
    Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke úgy vélekedett, hogy a megbeszélés semmit nem oldott meg, mert a problémák forrása a magyar oldalon van. Robert Fico koalíciós partnere ismét revizionizmussal és hazugsággal vádolta Magyarországot, valamint bírálta a szerinte nagyon engedékeny szlovák külügyminisztériumot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?