Bailyes és kolbász a vizsgáért – nagy erőkkel nyomoznak

Nyitra |

<div>A Nyitrai Agráregyetem Műszaki Karán nyomoz a Speciális Ügyészség &ndash; a diákok alkoholt adtak a sikeres vizsgáért a tanársegédeknek.</div><div>&nbsp;</div>

A tettüket beismerő hallgatók a tapasztalatok alapján enyhe büntetésre számíthatnak, mert vádalkut köthetnek a speciális ügyésszel – az erről szóló javaslatot már a bíróság elé terjesztették ebben az ügyben. A sikertelen májusi fizika vizsga után Boris B. hallgató M. V. tanársegéd közvetítésével két üveg Bailyest ígért Ľ. H. tanársegédnek. Két nappal később a vizsgáról szintén kirúgott Patrik B. diáktársával át is adták a két üveg Bailyest. A tanársegédnek nyilvánvalóan ez a kedvenc itala, mert júniusban szintén két üveg Bailyesért adta meg a vizsgát Dávid S.-nek, egy másik hallgatónak. Ő feltehetően gyengébb tanuló, mert a biztonság kedvéért egy üveg bort, egy üveg házi pálinkát és négy kiló kolbászt is vitt a vizsga napján a tanársegédnek.  A közvetítő szerepét vállaló tanársegéd, M. V. ellen is eljárás folyik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?