Bábeli zűrzavar a közös európai házban

Festegetik az Európai Parlament épületétKézzel és lábbal kérek kék zászlót 12 sárga csillaggal glédában, s végre megértjük egymást. Beletúr a szentem a sok kis zászlócska közé, 28 fajta van, mert már törököt, bolgárt és románt is tartanak a 25 tag zászlaja mellett, csak egyetlen egy nincs: kék alapon sárgacsillagos. Akár laza kézmozdulattal el is intézhetném, ha nem az Európai Parlament épületében, annak is hivatalos ajándékboltjában lennék. Hát kérek egy kék alapú, sárgacsillagos öngyújtót, mert az van. Látom.

Grandiőz (hogy stílusos maradjak) üvegépület, némi vasbetonnal megerősítve, ahogy a 20. század elején megálmodták az olasz és francia futuristák. Természetesen nem az európai közös házat, hanem a stílust. A közös európai ház megalkotása valaki teljesen más fejéből pattant ki, de mint az általában lenni szokott, fogalma sem volt arról, hol ér révbe a hajója.

Minden a szénnel és az acéllal kezdődött:

az EU nem más, mint egy szénalapú acélszerkezet. Központja több helyen is van, mert ha valamit bonyolítani lehet, akkor bonyolítani kell is. Az unió kormánya, a bizottság az egykori provinciális városban, Brüsszelben székel, itt van az Európai Parlament nagy része is, a képviselői irodák, a bizottságok és a frakciók ülései. Egy EP-képviselő a nagykönyv szerint a négyből három hetet tölt ott. Az EP adminisztratív központja Luxembourgban van, itt egy percet sem tölt el a képviselő. A maradék egy hetet ugyanis az erősen germán gyökerű franciaországi Strasbourgban tölti a plenáris ülésen. Nem azért esett Elzász büszkeségére a választás, mert állítólag ez az egyetlen hely Európában, ahonnan télen sem költöznek el a gólyák (tényleg nem, láttuk), hanem mert a franciák azt képzelvén, hogy ők Európa mozgatórugói, ragaszkodtak egy saját európai központhoz. Strasbourgban pedig Luxembourgot megelőzve felhúztak egy üvegpalotát, ahova majd 800 képviselőt, asszisztenseiket, a tolmácsok hadát és az adminisztrációs sleppet is el tudják helyezni. Hogy értsük, mi a slepp: csupán az EP legnagyobb frakciójának (konzervatív) titkárságán 220-an dolgoznak. Mellesleg a havi egyszeri hurcolkodás 6 millió euróba kerül az európai választópolgárnak. Ennyivel járulunk hozzá a francia nemzeti érdekekhez.

Az épület egyébként nagyon jól mutat a csatornák mellett az Európai Emberi Jogi Bíróság, az Európa Tanács vagy éppen az Arte európai művésztévé szomszédságában.

Visszatérve a nyelvre:

ahhoz képest, hogy ez a város mennyire európai, a francián kívül némi németnyelv-tudással lehet még elboldogulni, angolul dacból nem beszélnek. Az Európai Parlament épületében a büfés nem érti meg a két kávé vásárlására vonatkozó „two coffee, please” rendelést, csupán a „deux café, s’il vous plait” (a gyengébbek kedvéért: dö kafé, szilvuplé) kérést. Pedig Bábel tornyában vagyunk. Az uniónak 20 hivatalos nyelve van, az írek lemondtak saját nyelvük használatáról, lévén nagysze-rűbben beszélnek angolul. Nem úgy a máltaiak, pedig ott is hivatalos nyelv az angol. De az EP se hülye, a meghirdetett tolmács állásokra egyetlen máltai sem felelt – gondolom nem véletlenül –, így bár 20 a hivatalos nyelvek száma, gyakorlatilag „csak” 19 nyelvet használnak. Szóban. Mert írásban a máltai olasz–arab keveréknyelv is használatos. Viszont nem frekventált, mert az önmaga népszerűsítését rendkívül komolyan vevő Európai Parlament épületében csupán máltai nyelvű szórólapokhoz jut hozzá a kedves látogató, a többit elkapkodják.

Húsz nyelvet 380 féleképpen lehet kombinálni, vagyis az ülés idején ennyi tolmács kellene, hogy mindenki anyanyelvén fogja föl az információkat. Ennyi tolmácsot elhelyezni sem könnyű, nem beszélve arról, hogy nem szaladgál az utcán sok görög–észt tolmács. ĺgy az EP agyai kigondolták, hogy három alapnyelvre, angolra, franciára és németre fordítják le a felszólalásokat, a többire ezekből a nyelvekből fordítanak. Emiatt egy portugál vicc poénja három hullámban éri el a közönséget: először a portugálok röhögnek, aztán a német, az angol és a francia tolmácsot hallgatók, legvégül a többiek, amikor már éppen egy másik felszólaló beszél az agrárszubvenciókról.

De mintha ez nem lenne elég, néha bevadul egy-egy katalán, vagy ír képviselő, s a saját nyelvén veri az asztalt. Ilyenkor egyszerűen kikapcsolják a mikrofonját, mielőtt megbokrosodnának a tolmácsok. A nyelvművelőknek mellesleg a három alapnyelv közül kettőt kell beszélniük, együttesen az EP 4500 alkalmazottjának egyharmadát teszik ki, legtöbbjük a luxembourgi központban dokumentumokat fordít.

A nemzeti parlamenteknek általában az a gondjuk, hogy a képviselők elpofázzák az időt. Európában ez nem így van, képzeljük el, menyit bírna beszélni 732 képviselő. Egy képviselő

maximum 2-3 percet beszélhet,

mert ennyi időt kapnak a frakciótól. Aki túllépi, mikrofonkikapcsolással büntetik. S ha már itt tartunk: a rosszalkodó képviselőket úgy büntetik frakcióik, hogy nem kapnak egy percet se a felszólalásukra. Gondoljunk bele, mennyi mindent tudna elmondani fél perc alatt Katarína Tóthová, ha EP-képviselő lenne. A következő büntetési forma a rossz bizottságba ültetés, mondjuk egy színésznőt az atomenergiai bizottságba tesznek.

Az EP-ben körülbelül 200 párt képviselője ül, a 25 tagállam – papíron – népességének arányában küld embereket az Európai Parlamentbe. Az ötmilliós Szlovákia 14-t, a negyvenmilliós Lengyelország 54-t. Persze, rögtön kibukik a baki: Lengyelország nyolcszor akkora, mint Szlovákia, képviselőinek száma azonban mégsem 112, de még a fele sem. Ez a fajta képviseleti demokrácia inkább a kicsiknek kedvez: míg egy német képviselő 830 ezer embert képvisel, addig egy luxemburgi csak 72 ezret, ami jelentős különbség.

A nemek arányában jelentős az elmozdulás a nők javára. A képviselők majdnem egyharmada nő, a büróban azonban fele-fele arányban vannak. A 25 tagú kormányban, vagyis a bizottságban heten vannak. Közülük az egyik a költségvetésért felelős litván Dalia Grybauskaité, akit ottjártunkkor csépeltek a képviselők. Sok-sok nyelven. Vesszőparipám ez a nyelv-ügylet, de meglehetősen vicces, hogy az egyik percben még finnül, a másikban már szlovénül mondják a magukét. Ezzel lezártam a nyelv-területet, ígérem.

Az EP tárgyalási stílusa mellesleg nem olyan cizellált, mint azt az európai háztól elvárhatnánk. Bár állítólag nincsenek olyan személyeskedések, mint a nemzeti parlamentekben, a képviselők nem tartják vissza magukat, az üvöltözés sem ritka. Egy fáma szerint egy holland képviselőasszony az Európai Parlamentben volt képviselő, majd megválasztották őt a hazaiba, ahol támadni kezdték őt felvágott nyelve és durva stílusa miatt. Ő azzal védekezett, hogy mindezt a brit kollégáktól tanulta.

Évente 300 ezer ember

látogatja a strasbourgi épületet, elvileg ugyanis az ülések nyilvánosak. Elvileg, mert a kakasülőre jutni nem egyszerű. Annyi a kiránduló, hogy a fele is sok. Míg nálunk a Tátrába viszik az osztályfőnökök a nebulókat, addig a francia és a német tanító bácsik és nénik az EP-be. Minden képviselőnek lehetősége van arra, hogy minden évben kivigye néhány választóját Európába, amit az EP pénzzel támogat. S ha már a mocskos anyagiaknál

tartunk: a képviselők nem egyforma fizetést kapnak, az őket kiküldő országok döntik el a bérek nagyságát. Olasz képviselőnek lenni éri meg a legjobban, ők havi 11 ezer eurót kapnak, míg mondjuk spanyol kollégáik háromezret. Az exszocialista országokból érkezők közül a szlovének keresnek a legjobban, Szlovákia a második, országunk 14 képviselője 2000 eurót tesz zsebre, míg mondjuk a magyarországiak csak 800-at. De ez nem minden, mert minden képviselő kap havonta 11 ezer eurót asszisztensekre, meg költözködésre, meg utazásra, meg lakhatásra. Érzékelve az ottani árakat, nem kell nagyon irigykedni rájuk, mert ha valaki nem vérsóher, valószínűleg nagy részét el is költi.

A képviselők frakcióikban ábécésorrendben ülnek. Szlovákia és Magyarország három frakcióba küldött képviselőket: Magyarország a konzervatív, a szocialista és a liberális frakciót is erősíti, Szlovákia a konzervatív és a szocialista mellett a besorolhatatlanok közé is eresztett három HZDS-est. Ez nem valami nagy dicsőség, hiszen például a rosszemlékű francia szélsőjobboldali Jean Marie Le Pennel vállaltak sorsközösséget. Mint már említettem, a legnagyobb a konzervatív frakció, itt ül a két MKP-s valamint a három-három SDKÚ-s és KDH-s képviselő a Fideszesekkel és az MDF-esekkel együtt. A konzervatívok többen vannak, mint a második szocialisták és a harmadik liberálisok együttvéve.

Befejeződik

EP-látogatásunk, ami a végére is tartogat meglepetést. A ruhatárban akkora a fejetlenség, hogy ehhez képest még a Nemzeti Színházban is flottul mennek a dolgok. Kigurítnak a nénik néhány ruhafogast, kiderül némelyik nem is a miénk, a mieinket azonban nem találják, fricska az európai precizitásnak. Kabáttolvajok Kánaánja lehetne, ha járnának az EP-be kabáttolvajok. De a végére, mint a mesében, minden jóra fordul.