Az Úr megsegít igaz harcainkban

Ott, ahol van férfi a családban, ő gyújtja meg a menóra lángját, ellentétben a sábeszgyertyával, amelyet mindig az asszony gyújt lángraA fény ünnepe abból az időszakból ered, amikor a maroknyi jeruzsálemi zsidó elutasította a ráerőszakolt hellén kultúrát és fellázadt az önkényuralom ellen. Semmi köze a keresztény karácsonyhoz és mégis, mintha lenne bennük valami hasonlóság – mindkettő a szeretetről, az isteni kegyelemben való hitről és a családi együttlétről szól.

Hanuka a pozsonyi rabbi családjában

A pozsonyi rabbi, Baruch Myers családjában ráadásul kettős ünnepet ülnek, mert két éve a Hanuka ötödik napján született a sorrendben tizedik gyermek, Sterna. Idén összesen tizenhárman ülték körül az asztalt és gyújtottak meg december 15-től 21-ig minden este eggyel több lángot a menórán.

„Nem ez a legnagyobb ünnepünk, még csak nem is bibliai ünnep, mert eredete már a Mózes könyvei utáni időszakra tehető, mégis minden évben nagy örömmel várjuk. Azokban az országokban, ahol a keresztény többséggel együtt él a zsidóság, kicsit a karácsonyhoz is hasonlítják, talán a gyertyalángok miatt, és én ezt nem is bánom, hiszen a fény mindannyiunk számára reményt jelent – kezdi az ünnep lényegének ismertetését Baruch Myers. – A hanuka nagyon élő, modern ünnep, a nép találta ki magának, hogy megülje a hellének felett aratott győzelmét. Ma már tudjuk, a görögöktől sokat tanult a zsidó nép, kultúrájában gyarapodott, ízlésében kifinomult, vagyis az asszimilációnak nem csupán árnyoldalai voltak, mint ahogy később más népeknél sem csak azok léteztek. Ezért nem szeretem, ha Szlovákiában például az ezeréves magyar elnyomásról beszélnek, mert abba az ezer évbe biztosan nagyon sok közös munka, öröm, egymástól való tanulás is belefért. Persze, mindezek a javak addig érnek igazán valamit, ha a nép vallási és nemzetiségi jogainak gyakorlásáéban szabadnak érzi magát, mert ha nem, hiába a magasabb kultúra és az anyagi biztonság, előbb vagy utóbb a túlerővel szemben is fellázad. Ez történt az időszámításunk előtt kétszázadik év táján Júdeában is. A János evangéliumában olvasható történet szerint időszámításunk előtt 164-ben a makkabeusok Egyiptomban fényes győzelmet arattak IV. Antiochus szír uralkodó felett, és az a veresége feletti keserűségét élte ki Júdea megtámadásával. Katonái asszonyokat és gyermekeket mészároltak le, majd elfoglalták a jeruzsálemi templomot, elrabolták a menórát, és Izrael Istenének megvetését kifejezendő disznót áldoztak fel az oltáron Zeusz tiszteletére. Antiochus megtiltotta a zsidók számára a körülmetélést, a szombat megünneplését és a kóser étkezési szabályok betartását, a szír katonáknak pedig parancsot adott, hogy ezeket a rendelkezéseket tűzzel-vassal tartassák be a néppel. Egy napon, amikor az egyik szír katona egy Mattitjahu Makkabi nevű papot és családját arra kényszerített, hogy disznót áldozzanak, ez a pap megütötte a katonát és az első zsidót is, aki engedett a kényszernek. Ezzel kezdetét vette a zsidó felkelés, amelyet Makkabi halála után fia, Jehuda vitt győzelemre. A zsidó naptár szerinti kiszlév hónap 25-ik napján újra Istennek szentelték a jeruzsálemi templomot és meggyújtották az örökmécsest, de a szentélyben csupán egy korsó olívaolajat találtak érintetlenül, a főpap pecsétjével. Ez a mennyiség csak egy napra lett volna elég, az út az új tiszta olajért és vissza pedig nyolc napig tartott volna. El kellett dönteni, hogy várnak a templom felszentelésével, amíg elegendő olajat hoznak, vagy nem szalasztják el a soha meg nem ismételhető pillanatot, amikor tényleg újra elfoglalták a templomot és meggyújtják a lángot. Istenben bízva az utóbbi lehetőség mellett döntöttek, és lám, csoda történt: a meggyújtott menóra nyolc napig égett. Az ünnep neve hanuka, azaz felavatás, hiszen pogányok által beszennyezett templomot újra Isten oltalmába ajánlották.”

Mi magunk vagyunk a láng

A rabbi szerint az ünnep a hívő emberek számára nem csak a megszállók felett aratott győzelem örömét és a csodában való töretlen hitet jelenti. Minden egyes mozzanatának külön üzenete, a hétköznapokban is alkalmazható mélyebb értelme van – és talán nem csak az izraeliták számára.

„A győzelem, mindig egy kicsit félrevezető fogalom, mert leigázást, bosszút, féktelen mámort jelent ott is, ahol a nagylelkűségnek lenne helye. Az sem mindegy, milyen eszmékért és célokért harcolt a győztes, és vajon politikai, katonai vagy lelki értelemben győzött-e. Valódi értéke és értelme csak az utóbbinak van, mert ha nincs az erő mögött lélek és értelem, ha nem magasztosabb eszmékért folyik a küzdelem, akkor puszta erődemonstrációról van szó. A maroknyi makkabeus azért győzhetett a jól felszerelt hellén hadsereggel szemben, mert a hitéért harcolt, és ez megsokszorozta az erőit. Számos példát látunk erre a hétköznapokban is, amikor Úr az igaz, nagy harcokban mellénk áll, kicsinyes bosszúinkba és ártó szándékainkba pedig magunk fáradunk bele a legjobban – még akkor is, ha sikerrel járnak. Jó, ha ezt mindig szem előtt tartjuk, mielőtt a kemény próbákon elvesztenénk a hitünket, vagy hozzánk méltatlan háborúkat folytatnánk embertársaink ellen!”

A kifogyhatatlan olaj csodája örömhír

Nekünk, akik a Gergely-naptár szerint igazodunk, a hanuka mozgó ünnepnek tűnhet, de a zsidó naptár szerint mindig azonos napon tartják. A különbség abból ered, hogy a zsidó naptárban huszonkilenc és harminc napos hónapok váltják egymást, ami együtt egy évben csupán 354 napot ad ki. A fennmaradt két napból egy tizenkilenc éves időtartam alatt hétszer jön össze egy plusz hónapra való, de a hanukát mindig ugyanakkor, a kilencedik hónap, azaz kiszlév 25-én tartják. Ilyenkor a családtagok minden alkonyatkor összegyűlnek és az ószövetségi történetet felidézve minden este egygyel több gyertyát gyújtanak meg a menórán. „Az első este egy gyertyát gyújtunk meg a szolgalánggal, a sámással, aztán balról jobbra haladva minden este eggyel többet. A menóra lángját nem szabad gyakorlati célokra, olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra használni, de hanuka idején az ortodox zsidók is dolgozhatnak. Mivel a kifogyhatatlan olaj csodája örömhír, amelyet mindenkivel meg kell osztani, a menórát mindig az ablak közelébe helyezik, és legalább fél órán át kell égnie. A vallási elmélkedésekben nagyon szép gondolatok olvashatók arról, vajon mi maga a szertartás – a menóra elhelyezése, vagy a láng meggyújtása. A helyes válasz az, hogy a kettő együtt lesz egy egész, mert ha a bennünk égő tűz lelkesedést, elhivatottságot jelent, akkor nem mindegy, hogy azt hogyan, milyen ügyért használjuk. Mi, magunk vagyunk a láng, amely melegíthet, de el is emészthet, ezért csak a felhasználás módja, vagyis a cselekedeteink alapján vagyunk megítélhetők.”

Egy családban több menóra is éghet, akár mindenkinek is lehet saját menórája és mindenki elmondhatja a saját áldását is. Ott, ahol van férfi a családban, ő gyújtja meg a menóra lángját, ellentétben a sábeszgyertyával, amelyet mindig az asszony gyújt lángra. Amíg égnek a lángok, a családtagok énekelnek, imádkoznak, beszélgetnek és van egy hagyományos játék is, amelyet csak Hanuka idején szoktak játszani. Ez a trenderli nevű pörgettyű, amelynek négy oldalán egy-egy héber betű látható: a nun, a gimel, a hé és a sin. Ezek az ünneppel kapcsolatos mondás kezdőbetűi, amely úgy fordítható, hogy: csoda történt ott – mármint Jeruzsálemben. A játékosok a pörgetés közben rájuk eső betű szerint nyernek vagy veszítenek – általában mazsolaszemekben, édességben vagy aprópénzben játszanak.

Az Úr örömre teremtette népét

Hanuka idejére ugyan nem ír elő a Tóra gazdag lakomát, de azért a legtöbb családban ilyenkor együtt ülnek asztalhoz és elmaradhatatlan fogás a fánk, valamint az olajban sült krumplilaska.

„Két éve, amikor Sterna lányom született, én is épp ezt a krumplilaskát sütöttem a hitközségi ünnepségre – emlékezik a rabbi. – A feleségem csak orvosi ellenőrzésre ment, de telefonáltak, hogy meglesz a baba. Nem mentem be utána, mert nem hagyhattam itt a laskákat, és tudtam, nélkülem is minden rendben lesz. Az első öt gyermek születésekor még ott toporogtam a kórház folyosóján, aztán már itthon vártam a többiekkel az örömhírt.”

Myerséknál a legnagyobb gyermek tizenhét éves, a legkisebb mindössze öt hónapos és könnyen lehet, hogy a sornak még mindig nincs vége. Az Isten örömteli szolgálatát hirdető haszid zsidó tanítás követője, Myers rabbi, huncut mosollyal mondja: már annyian vannak, hogy néha csak az újévi áldásnál veszi észre, az Úr az elmúlt évben is megajándékozta őket egy jövevénnyel. A tizenegy gyermek közül hat lány és öt fiú: Sara tizenhét éves – ő már Kanadába jár középiskolába, de hanukára hazajött. Chaia tizenöt, Seina tizennégy, aztán három fiú következik: a tizenkét éves Mendy, a tízéves Samuel és a kilencéves Salom. Valamennyien a bécsi zsidó iskolában tanulnak, édesapjuk naponta autóval hordja őket. A Sevi nevű kislány hatéves, az öccse, Josi öt, Lea három, Sterna kettő és a legkisebb, Mojse öt hónapos. Hanukára valamennyien kapnak valami apró ajándékot, azaz hanukágelt, amelynek az elnevezése a makkabeus győzelem emlékére vert pénzérméből ered.

Jazz-zenésznek készült

„Nem az ajándék a lényeg, de emlékszem, gyerekkoromban én is mindig kaptam valami apróságot. Amerikában már jobban elterjedt az ajándékozási láz, hiszen az élelmes kereskedők rögtön éltek a lehetőséggel, hogy a nagyszámú zsidó közösséget is bevonják a december végi vásárlási lázba. Hiába, ma már nem a vallás és nem is a család diktálja, mikor kezdődik az ünnep, és hogyan kell azt megülni, hanem az áruházak. Pedig előbb-utóbb mindenki rájön, a legszebb ajándék mindig az az idő, amit a szeretteivel tölthet” – mondja az amerikai Manhattanből származó rabbi, aki eredetileg jazz-zenésznek készült.

„A családunk nem volt különösebben vallásos, eredetileg én is zeneszerzést tanultam és csak később, a Michigani Egyetemen kezdett érdekelni a judaizmus. Sokáig nem is tudtam, hogy a zene vagy a vallás lesz-e az, amelyik meghatározza az életemet, mert két ilyen hatalmas urat nem lehet egyszerre szolgálni. Végül a rabbiképző mellett döntöttem, de azt megfogadtam, valami érdekes hitközséget fogok irányítani. ĺgy kerültem egy angliai barátom javaslatára tizenkét évvel ezelőtt Pozsonyba. Érdekesebb állomáshelyet igazán nem is választhattam volna, hiszen a holokauszt és a negyven évig tartó kommunista diktatúra ellenére mégis csak maradt itt egy hagyományaihoz ragaszkodó zsidó közösség. Nagyon sokféle az én hitközségem, vannak itt ortodox zsidók, a hitüket megvalló, de az előírásokhoz már nem ragaszkodó liberálisok és olyanok is, akik az identitásukat ugyan vállalják, de vallásukat már nem gyakorolják. Szlovákok, németajkúak, és nagyon sokan magyarok – ezért tanulok magyarul is, mert ahhoz, hogy teljes értékű közép-európai rabbi legyek, még ez a nyelvtudás hiányzik. Sokat tanultam az itteni testvéreimtől, megértettem, milyen mélyen beléjük égett a zsidóüldözés gyötrelme és félelme, és ma már tudok velük együtt sírni, de mégis azt mondom, a zsidóság nem azonosítható ezzel a szörnyűséggel. Nem lehetünk örök áldozatok, mert ezzel akaratunk ellenére is függő viszonyban maradunk a bűnösöktől. Akik életben maradtak, azokkal csoda történt, azért nem szólhatnak fennmaradó napjaik a keserűségről. Az Úr örömre teremtett bennünket, és akkor értelmezzük helyesen a tanítását, ha tudjuk, hogy a vallás, valamennyi istenhívő ember számára nemcsak az üdvözüléshez vezető út, hanem a földi boldogság forrása is.”