Az unión kívülről érkezők munkavállalásának megkönnyítése ellen tiltakoztak

Pozsony |

<p>Mintegy háromszázan vettek részt péntek délután azon a tiltakozó megmozduláson, amelyet az Európai Unión kívülről érkező munkavállalókra vonatkozó szabályozások esetleges enyhítése ellen tartottak a szlovák munka-, szociális- és családügyi minisztérium pozsonyi épülete előtt - jelentette a Sita szlovák hírügynökség.&nbsp;</p>

A tiltakozó megmozdulást a fémipari dolgozók szlovákiai szakszervezete (OZ KOVO) rendezte, állításuk szerint válaszlépésként arra, hogy a munkaadók szervezetei lépéseket tettek egy olyan törvényi szabályozás átültetésére, amely megkönnyítené az országban működő cégek számára, hogy EU-n kívüli munkavállalókkal dolgoztassanak.   "Tudjuk mit akarnak a munkáltatók, minél olcsóbb munkaerőt, s mi azért vagyunk itt, hogy ezt megakadályozzuk" - mondta a tiltakozó megmozduláson Jozef Kollár, a szlovák szakszervezeti szövetség (KOZ) elnöke. Rámutatott: a munkáltatók bírálják a szakszervezeteket, amiért azok a jövő évben 492 euróra (mintegy 150 ezer forint) akarják emelni a minimálbért, és közben a külföldi munkaerő behozatalának megkönnyítésén igyekeznek, holott az országban jelenleg is 170 ezer munkanélküli van.   Ján Richter, a szlovák munka, szociális és családügyi tárca vezetője ugyancsak szólt tiltakozó megmozdulás résztvevőihez, s biztosította őket arról, hogy maga is ellenzi az említett munkaerőimportot, majd ígéretet tett arra, hogy a minisztérium belátható időn belül lépéseket tesz a tüntetők által "szociális dömpingként" nevesített jelenség visszaszorítására. A szlovák miniszter szerint legkésőbb idén őszre a törvényhozás elé kerül a munkatörvénykönyv egy olyan módosítása, amely ezeket a kérdéseket is rendezi.   Az elmúlt egy évben Szlovákiában jelentősen felgyorsult a külföldi munkavállalók számának növekedése. Az országban munkát vállaló külföldiek száma a szaktárca alá tartozó, Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVaR) márciusi adatai szerint éves szinten több mint 30 százalékkal emelkedett, s megközelítette a negyvenezer főt. Az országban munkát vállaló külföldiek közül a legnépesebb csoportot a Romániából és Szerbiából érkezők alkotják.   Az elmúlt néhány hónap során a szlovák média ismétlődően számolt be olyan esetekről, amikor különböző munkaközvetítő cégek által behozott külföldi munkavállalókat, saját törzsalkalmazottaik bérénél jóval alacsonyabb fizetésért dolgoztatták egyes az országban működő vállalatoknál, miközben ezeket a munkásokat gyakran teljesen embertelen körülmények között szállásolták el.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?