Az újságírók megfigyelése ügyében öt személy ellen indult büntetőeljárás

Marián Kočner

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója öt személy ellen indított büntetőeljárást az újságírók megfigyelése ügyében, Marian Kočnert és Peter Tóthot is beleértve, akiket a megfigyelt személyek magánélethez való jogának a folytatólagos megsértésével gyanúsítanak.

A gyanú szerint Marian Kočner Peter Tóthot bízta meg azzal, hogy biztosítsa egyes személyeknek, elsősorban újságíróknak a megfigyelését. „A cél az volt, hogy bizalmas információkat szerezzenek róluk” – tette hozzá. Peter Tóth Miroslav Kriakot bízhatta meg azzal, hogy állítson össze egy megfigyelő csoportot. Štefan Mlynarčíkkal és Juraj Škripával szerezhették be a szükséges technikai berendezést, melynek költségeit Marian Kočner fedezhette.

„A megfigyelés helyszíneit Marian Kočner határozhatta meg, amelyek olyan pozsonyi bárok és kávézók voltak, ahová újságírók és politikusok jártak” – tette hozzá. A megfigyelést végző személyek Slivka szerint fényképeket és videofelvételeket készítettek a találkozókról és beszélgetésekről.

„Az eddig ismert információk szerint az sem akadályozta a megfigyelést, ha a bárban zártkörű rendezvényre került sor. A bár és a kávézó környékét is megfigyelhették, de más helyeket is Pozsonyban és környékén” – tette hozzá Slivka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?