Tizenharmadik alkalommal szervezte meg az Intézményvezetők Szakmai Találkozóját a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), melynek egyik központi témája a napokban elfogadott, a pedagógusok továbbképzési rendszerét szabályozó törvény volt.
Az új jogszabályokról vitáztak az iskolaigazgatók Paton
A szakmai találkozó bő egy évtizeddel korábban azért szerveződött, hogy az igazgatók tapasztalatokat, eszmét cseréljenek, mert nagyon kevés az információáramlás. „Évekig monotematikus előadásokat szerveztünk ezekre a találkozókra, idén a legégetőbb kérdések témájában hívtunk előadókat. Ilyen az új pedagógustörvény, a tanfelügyeletnél várható változások és a GDPR okozta nehézségek az iskolákban” – magyarázta Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke azzal, hogy a szövetség kíváncsi volt az igazgatók véleményére, álláspontjára, hogy a különböző egyeztetések során ezt képviselhesse.
Délelőtt a pedagógusok továbbképzési rendszerének átalakítása volt a központi téma. A parlament a napokban hagyta jóvá a pedagógusokról szóló jogszabályt, mely szeptember 1-jén életbe lép. A tervezet egyebek mellett megszünteti a kreditrendszert, s teljesen új alapokra helyezi a szakma továbbképzését. Azt, hogy az új jogszabály fényében mire kell felkészülniük, mire kell számítaniuk az igazgatóknak, illetve mi az, ami egyelőre bizonytalan, Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet vezetője elemezte a résztvevőknek. Kiemelte, hogy az egyik legkomolyabb változás a vezetőképzésben lesz. Eddig az igazgatóknak megválasztásuk után kellett részt venniük ezen a képzésen, az új törvény értelmében csak úgy pályázhat az igazgatói posztra, hogy a 320 órás képzésből 200 órát már elvégzett.
Szó volt a képzések típusairól, arról, hogy a jövőben a tanároknak saját portfóliójuk lesz, és új feltételek alapján lehet majd megszerezni az atesztációs vizsgát. Fodor Attila számos kérdésére nem tudott pontos választ adni. „Az egyelőre hiányzó végrehajtási és átmeneti rendeletektől sok minden függ, a törvény akkor válik egyértelművé, ha ezeket kidolgozza az oktatási tárca” – magyarázta Fodor.
Balogh Edit, a Nyitrai Állami Tanfelügyelet munkatársa arról tájékoztatta az iskolaigazgatókat, milyen változások várhatók az iskolák komplex értékelésének kritériumrendszerében. „A legnagyobb változás, mely már szeptembertől életben van az az, hogy más szemszögből figyeljük az oktatói-nevelői munkát. Eddig a tanítási folyamaton volt a hangsúly, most a tanulási folyamatra, a diákok munkájára került. Ez alapján értékeljük a tanítási órát” – magyarázta Balogh Edit. Beszámolt arról is, milyen hiányosságokkal találkoznak az ellenőrzések során, illetve mire ügyeljenek az intézményvezetők. Figyelmeztette az igazgatókat, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szentelnek majd a tantárgyi bizottságok munkájára, felrótta az igazgatóknak, hogy tapasztalataik alapján egyre kevésbé ellenőrzik kollégáikat, ritkulnak az óralátogatások is, továbbá még kiemelten ügyelnek majd arra, hogy az iskolák szegregálják-e a diákokat. Terítékre kerültek továbbá az adatvédelemmel kapcsolatos kérdések és problémák az iskolákban. Ma Birizló-Szabó Irén pszichológus tart tréninget az iskolaigazgatóknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.