Az ügyészen múlik, elfogadja-e az ilyen orvosi szakvéleményt

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓPozsony.

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Pozsony. Már a Malina Hedvig-ügy felülvizsgálatát vezető ügyész, Jaroslav Kozolka asztalán van az új orvos szakértői jelentés.

Nem tudni, annak ellenére is hiteles, perdöntő dokumentumnak tartja-e, hogy a benne felsorolt orvosok közül többen is elhatárolódtak tőle – a főügyészségen senki nem nyilatkozik.

Jana Tökölyová, a főügyészség szóvivője mindössze annyit mondott, amíg a vizsgálat be nem fejeződött, addig egyáltalán nem kommentálják a fejleményeket. Dobroslav Trnka főügyész eredetileg azt ígérte, hogy az orvos szakértői jelentés lesz a mindent eldöntő bizonyíték, amikor elkészül, lezárják a vizsgálatot. Kérdés, mernek-e erre a többszörösen megkérdőjelezett jelentésre hivatkozni.

Két orvos elhatárolódott, egy egyetért a jelentéssel

Mint írtuk, a szakvéleményt az orvosi kar dékánja, Peter Labaš dolgozta ki és írta alá, több helyen megváltoztatva a Malina Hedviget a támadás után ellátó orvosok tanúvallomásait. Az általa felsorolt tizenkét orvos közül kettő, Viera Kořínková pszichiáter és Peter Stanko fogsebész nyilvánosan elhatárolódott a jelentéstől. Jozef Fedeleš plasztikai sebész azt mondta, nem érzi úgy, hogy kommentálnia kellene a jelentést, mert semmi köze hozzá, egy sort sem írt belőle és nem is írta alá.

A tizenkét „konzultáns” közül csak Marián Vicián sebész mondta azt lapunknak, hogy teljes mértékben egyetért a jelentéssel és szakmailag megalapozottnak találja. Arra a kérdésre, miről konzultált vele a szerző, merthogy a jelentésben sehol nem idézi és nem is említi, már nem válaszolt.

Nem felel meg a feltételeknek a szakvélemény

A Btk. vonatkozó része szerint a szakértői jelentésnek olyannak kell lennie, „hogy lehetővé tegye az egész tartalom és az egyes eljárások hitelességének ellenőrzését.” A jogszabály 147. paragrafusában az áll, hogy „fel kell tüntetni a jelentésen dolgozó valamennyi személyt, és ezek esetleges eltérő véleményét is.” Ezeknek a törvényes feltételeknek a szóban forgó szakvélemény nem felel meg, sőt az alapvető formai követelményeket sem teljesíti: nincs rajta dátum és az sem derül ki belőle, milyen jegyzőkönyvek, látleletek, stb. álltak a szerző rendelkezésére. Mindezek ellenére a főügyészség elméletileg elfogadhatja a jelentést, – hivatalosan ugyanis az orvosi kar szakvéleményéről van szó, amelyet az intézmény statutáris képviselőjeként írt alá Peter Labaš dékán. A felsorolt orvosok csak konzultánsként vannak feltüntetve, az ügyészen múlik, mennyire tartja a jelentés hitelessége szempontjából döntőnek az álláspontjukat. A másik lehetőség, hogy a főügyészség új szakértői jelentést dolgoztat ki – ez azonban kevéssé valószínű, mert magával vonná Peter Labaš felelősségre vonását hamis szakértői jelentés kidolgozásáért. (bec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?