Közélet

Az üdülési utalványok bevezetése fellendítheti a hazai turizmust

Pozsony | Jövő januártól a törvénykönyv az alkalmazottak üdülési hozzájárulásával bővül. Az idegenforgalom támogatásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a koalíciós SNS terjesztett be, kedden fogadta el a parlament.
author
TASR

2018. október 23. 18:42

turizmus
A felvétel illusztráció - pixabay

A hozzájárulás az indokolt költségek 55%-a lesz, legfeljebb 275 euró évente. Ez azt jelenti, hogy ha az alkalmazott 500 eurót költ egy évben üdülésre, a munkáltató 275 euróval támogatja. Ha kevesebb költsége lesz, a munkáltató a kiszámított indokolt költség 55%-át biztosítja.

Az elfogadott törvényjavaslat értelmében csak azok a cégek lesznek kötelesek az alkalmazottaiknak üdülési csekket biztosítani, akik 50 vagy több fős személyzettel rendelkeznek, és csak azoknak a dolgozóknak, akik legalább 24 hónapot ledolgoztak az adott helyen. Azoknak a munkáltatóknak, akik 49 vagy kevesebb dolgozóval rendelkeznek, az üdülési csekk biztosítása önkéntes lesz.

A parlament a végső szavazáskor elfogadott egy másik törvényjavaslatot is, amelyet a Híd nyújtott be. A javaslat értelmében az üdülési hozzájárulást a szünidős gyerektáborok költségeinek a fedezésére is ki lehet majd használni.

 

andrej danko

2018. október 22. 14:23

50 alkalmazott alatt önkéntes lenne az üdülési csekk biztosítása

Üdülési hozzájárulást kaphatnak a közszolgálati és állami dolgozók, a rendőrkapitányságok és a szlovák titkosszolgálat dolgozói, a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar munkatársai is, ezen kívül a vámhivatalok, a tűzoltóságok, a mentőszolgálatok, a hegyi mentőszolgálatok dolgozói és a hivatásos katonák.

A hozzájárulás adómentes lesz. Az alkalmazottak az utalványokat elektronikus bankkártya formájában fogják megkapni személyre szólóan. Az utalványok az adott naptári év végéig lesznek érvényesek.

Az idegenforgalom támogatásáról szóló törvény két további részt tartalmaz: az egyik a kerékpáros turisztika támogatása, amely elsősorban az infrastruktúra fejlesztésében, a meglévő kerékpárutak felújításában és az új kerékpárutak és kerékpáros ösvények létrehozásában fog megnyilvánulni. A másik rész az idegenforgalomba való befektetés terve.

A javaslat beterjesztői szerint az intézkedés fel fogja lendíteni az idegenforgalmat. Azzal érvelnek, hogy azokban az országokban, ahol hasonló rendszer működik – Franciaország, Magyarország, Olaszország -, megnőtt a hazai turisztika iránt való érdeklődés.

A törvény 2019. január 1-jén lép hatályba.

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
dd

Gitáros-énekes lány nyerte a tehetségkutatót

Peter Visolajský

Megegyezett a kormány az orvosszakszervezettel

Bolemant Lilla

Nagy utat kell még bejárnunk

formabonto2

FormaBontó 1. epizód – Bemutatkozás, a 2022-es Formula-1 szezon értékelése (PODCAST)

komposzt

Kötelesek vagyunk tűrni a bűzt?

Vb-2022 – Franciaország–Dánia 2–1
Frissítve

Vb-2022 – Mbappé duplájával legyőzték a dánokat és továbbjutottak a címvédő franciák

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.