Az SNS-es miniszter köztisztségbe nevezte ki, de nem tesz vagyonnyilatkozatot

Pozsony |

<p>Példa nélküli módon kénytelen eljárni a parlament összeférhetetlenségi bizottsága a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) felügyelőtanácsának egyik tagja ellen.</p>

Az SNS-es korábbi környezetvédelmi miniszter által jelölt Dušan Krähenbil ugyanis 2007 óta nem tesz vagyonnyilatkozatot, márpedig a törvény őt is erre kötelezi. Sőt, vállalkozni is kezdett, pedig ilyen tisztséget betöltő személyek esetében ez szigorúan tilos.

Biró Ágnes (MKP), az összeférhetetlenségi bizottság elnöke szerint is precedens nélküli az eset. Elmondta, Krähenbil át sem vette a neki küldött leveleket, miáltal semmibe vette a bizottságot és az alkotmányt.

A parlamenti testület minden jelen lévő tagja megszavazta azt a határozatot, hogy a felügyelő-bizottsági tagot menesszék - még az SNS-es képviselők is. Amint a határozat hatályossá válik, Biró levelben kéri majd a minisztert Krähenbil leváltására.

Most még keresik annak lehetőségét, hogy a végrehajtó levelét kézbesítsék az illetőnek. Biró szerint az is lehetséges, hogy a rendőrség adja majd át neki, a parlament jogi osztálya e célból felveszi a kapcsolatot a rendőrséggel.
Biró Ágnes sajnálatosnak tartja, hogy ilyen embereket neveznek ki köztisztségekbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?