Az SNS ellentmondásos miniszterjelöltje miatt késhet az új kormány

danzu
Pozsony |

Már a kormányalakítás során front nyílt Zuzana Čaputová államfő és az új koalíciós pártok képviselői között – az elnök elutasította Rudolf Huliak (SNS) kinevezését a zöldtárca élére, a nemzeti párt viszont ragaszkodik a jelöltjéhez.

„Meggyőződésem, hogy a többi jelölttel ellentétben Rudolf Huliak esetében olyan komoly alkotmányjogi indokok állnak fenn, amelyek miatt nem töltheti be a környezetvédelmi miniszteri posztot, tekintettel a rábízott feladatokra és a minisztérium küldetésére” – indokolta döntését Čaputová a közösségi oldalon, majd hozzátette, Huliak kinevezése nem garantálná a tárca rendes működését. „A környezetvédelmi minisztérium megfelelő működését nem biztosíthatja egy olyan személy, aki szembe megy az állam hosszú távú környezetvédelmi politikájával és a Szlovák Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival” – jelentette ki. A döntés során figyelembe vette azt is, hogy a jelölt nem ismeri el az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos konszenzust és tagadja a klímaválság tényét „Nem vezethet és nem képviselhet egy olyan tárcát, amelynek a törvényből adódóan épp a természet és a táj, valamint a Föld éghajlati rendszerének védelme a fő feladata” – hangsúlyozta, majd megjegyezte, egy olyan miniszterjelölt, aki nyilvánosan támogatja az erőszakos fellépést a vele ellentétes nézeteket vallókkal, főleg a természetvédőkkel szemben, alkalmatlan annak a tárcának a vezetésére, amely fő feladata az állami természetvédelem. Čaputová új miniszterjelöltet kért Ficótól, hogy sor kerülhessen az új kormány kinevezésére. A koalíciós szerződés alapján az SNS állíthat jelöltet erre a posztra.

 

A miniszterjelöltek listáját kedden adta át Robert Fico (Smer) az államfőnek. A koalíciós szerződés alapján a környezetvédelmi minisztert az SNS jelöli. Arra, hogy Andrej Danko (SNS) számolt az elnök ellenállásával, a nyilatkozat megfogalmazása is utal, melyben közölték, hogy „első körben jelölik” Rudolf Huliakot és Martina Šimkovičovát jelölik a koalíciós szerződés értelmében a pártot illető tárcák élére. Zuzana Čaputová államfő közleményéből kiderült, az SNS másik jelöltje ellen nem emelt kifogást. „Nem nevezem ki Rudolf Huliakot, és felkértem Robert Ficót, hogy nyújtson be új javaslatot a környezetvédelmi miniszteri poszt betöltésére, hogy sor kerülhessen a kormány kinevezésére” – írta közleményében az elnök. Fico többször kijelentette, a jövő heti uniós csúcstalálkozón már kormányfőként szeretné képviselni az országot. Ehhez azonban Čaputovának először ki kell neveznie a kormányt, a kialakult patthelyzet miatt azonban kérdéses, mikor alakulhat meg az új kabinet. A leendő kormányfő tudatában volt a problematikus jelölésnek, több tucat zöldszervezet tiltakozott Huliak kinevezése ellen.

Huliak a zólyomi járásbeli Nagyócsa (Očová) polgármestere, a köztudatba oroszbarát nyilatkozatainak, illetve a természetvédők és klímaaktivisták elleni támadásainak köszönhetően került be, de híressé vált a barnamedvék ellen folytatott kampánya is. A My sme les (Mi vagyunk az erdő) környezetvédelmi szervezet nyílt levélben érvelt az ellen, hogy Huliakra bízzák a zöldtárca irányítását. A kezdeményezéshez csatlakozott a Greenpeace Szlovákia is, több mint 47 ezren írták alá a petíciót. A politikus erre reagálva saját aláírásgyűjtésbe kezdett, s arra kérte a nyilvánosságot, támogassák a jelölését. Eddig nagyjából 21 ezer pártfogója akadt.

Danko eltökélt

Zuzana Škopcová, a párt szóvivője a TASR hírügynökséggel közölte, ragaszkodnak Huliak kinevezéséhez, és nem cserélik le a jelöltet. „Felszólítjuk a Szlovák Köztársaság elnökét, hogy ne lépje túl az alkotmány által megszabott jogköreit. Az SNS, a párt parlamenti frakciója és a párt elnöksége nem vonja vissza Rudolf Huliak jelölését” – közölte Škopcová, majd emlékeztetett, az SNS mandátumot szerzett a parlamenti választáson, a koalíciós partnerek egyike és jogában áll dönteni a személyi kérdésekben.

A párt állásfoglalásában nem tartózkodott az elnök magánéletére irányuló megjegyzésektől sem. „Értjük, hogy az államfő környezetében lévő emberek – Rizman úrral az élen – attól félnek, hogy megkezdődik a projektek finanszírozásának felülvizsgálata, melyekre nem hatékonyan használták a pénzt” – mondta a szóvivő arra utalva, Rizman egykori aktivista, korábban a Greenpeace Szlovákia igazgatója volt, jelenleg pedig az elnök párja.

Huliak a Facebook-oldalon közzétett videójában arról beszélt, Čaputová a kinevezése elutasításával bebizonyította, hogy nem Szlovákia polgárait szolgálja. „A civil szféra érdekeit képviseli” – jelentette ki hozzátéve az elnöki palotát valójában nem Čaputová, hanem Rizman irányítja. Kinevezése kapcsán hangsúlyozta, semmilyen bűncselekményt nem lehet neki felróni, az emberek erős mandátummal hatalmazták fel, hiszen a 150. helyről sikerült bejutnia a parlamentbe. Huliak szerint az SNS ragaszkodik a jelöltjéhez, és a parlamenti frakcióban is következetesek. „Kitartunk az álláspontunk mellett” – szögezte le.

Rizman, az elnök partnere reakciójában kiemelte, a környezetvédelmi és jogi érdekvédelmi szervezetek, amelyekben közel 30 évig tevékenykedett semmilyen támogatást nem kaptak a zöldtárcától. „Sem nekem, sem a szervezeteknek, amelyeknek dolgoztam, nincs mitől tartanunk” – jelentette ki Huliak vádaskodása kapcsán. Rizman az SNS képviselőinek álhírterjesztő természetének tudta be, hogy az államfő vétóját vele hozták összefüggésbe.

Vegyes ellenzék

A civilek mellett az ellenzéki pártok is élesen bírálták Huliak előterjesztését, Čaputová jelenlegi lépésével azonban nem minden ellenzéki képviselő elégedett. Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke üdvözölte az államfő lépését. „Nehéz döntést hozott, annak tudatában, hogy sok támadással szembesül miatta. Ezt már Huliak úr reakciója is megerősítette. Annál inkább szükséges, hogy kiálljunk mellette és a szlovákiai alkotmányos szervek rendes működésének védelmében tett erőfeszítései mellett” – áll a progresszív politikus Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Branislav Gröhling, az SaS alelnöke szintén egyetértett az elnöki vétóval. „Az SNS jelölése a kezdetektől fogva abszurd volt, Szlovákia kigúnyolása és az SNS értékeinek, illetve politikájának mintapéldája” – vélekedett a közösségi hálón.

Veronika Remišová, aki az OĽaNO listáján szerzett mandátumot azt kifogásolta, hogy az elnök Huliak jelölését megvétózta, Šimkovičovát viszont hajlandó kinevezni a kulturális tárca élére. „Alibi, ha az elnök csak Rudolf Huliak kinevezését utasította el amiatt, mert tagadja a klímaváltozással kapcsolatos tudományos ismereteket, a kulturális minisztérium esetében viszont nem utasít el egy olyan személyt, aki ugyanúgy tagadja a tudományos ismereteket és ráadásul összeesküvéseket terjeszt” – mondta hozzátéve, Šimkovičová a kulturális minisztériumban a médiáért lesz felelős, mindezt annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben egy „alternatív” televíziónál terjesztett ostobaságokat és hazugságokat. „Ha az elnök következetes akar lenni az érvelésében, akkor az SNS jelölése a kulturális minisztérium élére ugyanolyan elfogadhatatlan, mint a környezetvédelmi minisztérium esetében. Nemcsak a természet védelme alapvető fontosságú a nemzet egészsége és erkölcse szempontjából, hanem ugyanilyen fontos a kulturális és szellemi örökségünk megőrzése is, amelyre az SNS jelölése súlyos csapást mér” – érvelt Remišová.

Smeres hírzárlat

A Smer egyelőre nem reagált az elnök döntésére, a miniszterjelöltjeik névsorát továbbra is titkolják. Az Aktuality.sk portál értesülése szerint a külügyi tárca vezetését végül mégis Juraj Blanár (Smer) vállalhatja. A szerdai háttérinformációk még arról szóltak, a párt nem talált megfelelő jelöltet a pozícióra, így átmenetileg Fico lehet a diplomácia vezetője.

Az alkotmányjogászok körében egyébként nincs széles körű egyetértés abban, az államfő visszautasíthatja-e a miniszterjelölt kinevezését. Radoslav Procházka a szlovák köztévének azt nyilatkozta, ha Andrej Danko (SNS) mindenáron ragaszkodik Huliakhoz, a vége az lehet, hogy Fico negyedik kormánya létre se jön. Rámutatott, az alkotmány nem garantálja a hivatalviseléshez való jogot, így a jelölt nem támadhatja meg az elnöki palota döntését. Procházka szerint inkább a kormány és az elnök közötti vitáról lehetne szó, ennek feltételei azonban nem teljesülnek – a miniszterelnöknek Ficónak kellene lennie, de egyelőre még Ódor Lajos kormánya van hivatalban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?