Az SaS szerint Kollár politikai játszmája romba döntheti Szlovákiát

Miroslav Kollár

Az SaS Miroslav Kollár független parlamenti képviselő álláspontját újabb politikai játszmának tekinti.

A Spolu elnöke a párt szombati ülése után jelentette be, hogy nem támogatja az SaS kormány leváltásáról szóló indítványát. Miroslav Kollár azt mondta, a demokrácia veszélyben van, a szélsőségesség és a populizmus pedig erősödik.

A szavak pontosak, de a Spolu vezetője elfelejtette megnevezni, hogy mi okozza ezeket – nevezetesen a jelenlegi kormány. Éppen Igor Matovičnak köszönhetően Robert Fico és a szélsőségesek ereje egyre nő

– közölte az SaS elnöke, Richard Sulík.

Az SaS szerint Miroslav Kollár hozzájárul ahhoz, hogy az életképtelen koalíció továbbra is kormányozzon. A párt szóvivője, Ondrej Šprlák emlékeztetett rá, éppen a Spolu vezetője volt az első, aki Matovič kormányzási stílusa miatt kilépett a kormánykoalícióból.

A kormány így nagy valószínűséggel a rendes választási időpontig kitart, annak ellenére, hogy a szlovák állampolgárok többsége mást szeretne

– tette hozzá az SaS elnökhelyettese, Branislav Gröhling.

(tasr, denník n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?