Az SaS szerint az Általános Egészségbiztosító évi 2,5 millió eurót kap nem létező betegek után

VšZP

Az állami Általános Egészségbiztosító (VšZP) az SaS szerint évente legalább 2,5 millió euró betegbiztosítást kap több ezer nem létező személy után. A párt szerint ennek oka a hibás nyilvántartás, amit az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) vezet. A SaS képviselői erről hétfői sajtótájékoztatójukon beszéltek.

A párt szerint régóta nincs rendben az egészségügyi nyilvántartás. „A VšZP így olyan pénzekhez jut az elosztásnál, amelyekre nem jogosult, mégpedig a biztosítottak központi nyilvántartása alapján, amelyet az ÚDZS ellenőriz” – jelentette ki Jana Bittó Cigániková (SaS) képviselő. Ennek kapcsán bírálta a hivatalt, hogy minden mással foglalkozik, csak azzal nem, ami a feladata.

Az SaS szerint legalább 7000 nem létező ember után kap pénzt a VšZP. Tomáš Szalay, a párt egészségügyi miniszterjelöltje rámutatott, hogy a központi nyilvántartásban körülbelül 2800 száz évnél idősebb biztosított szerepel, viszont a Statisztikai Hivatal adatai szerint legfeljebb 400-700 ilyen idős ember él az országban. A párt szerint további ilyen „holt lelkek” lehetnek a nyilvántartásban szereplő idősebbek között, akiknek, úgy tűnik, nincs saját körzeti orvosuk, illetve régóta nem voltak orvosnál. „Jó okkal kérdőjelezhetjük meg, hogy egyáltalán élnek-e” – mondta Szalay.

A párt szerint a megoldás természetesen rendet tenni a nyilvántartásban, és elfogadni a szükséges törvénymódosításokat. Pontosítani kell, hogy lehet „kihúzni” valakit a listáról, ehhez támpontot ad, hogy van-e általános orvosa, milyen régen volt orvosi kivizsgáláson, idősebb száz évnél, és ide tartozik a nyugdíjellátás is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?