Az SaS rendhagyó bizottsági ülést kezdeményez a lengyel húsbotrány miatt

Richard Sulík
Pozsony |

Az ellenzéki SaS rendhagyó földművelésügyi bizottsági ülést fog kezdeményezni a parlamentben a veszélyes lengyel hús ügye miatt. Minderről Jarmila Halgašová és Anna Zemanová, az SaS parlamenti képviselői tájékoztattak csütörtökön.

„Ma javaslatot teszünk Peter Antalnak, a parlament földművelésügyi és környezetvédelmi bizottsága elnökének, hogy hívjon össze rendhagyó bizottsági ülést, amelyen részletesen tájékoztatnak a kirobbant botrány körülményeiről és a megtett intézkedésekről. Emellett azzal a felhívással fordulunk az Európai Unióhoz, hogy szigorítsa Lengyelország földművelésügyi és élelmiszeripari felügyeletét" – jelentette be Zemanová.
 

„Nem utolsó sorban felszólítjuk Matečná miniszter asszonyt, hogy fontolja meg mindennemű lengyel hús behozatalának a leállítását, legalább arra az időre, amíg nem bizonyosodunk meg róla, hogy a piacainkra kerülő hús nem káros az egészségre" – folytatta Zemanová.

A botrányra a képviselők a bűnüldözési szervek figyelmét is felhívják, szerintük ugyanis nem kizárt, hogy bűnszervezeti tevékenységről van szó.

Zemanová és Halgašová szerint az illetékes állami szervek hibát követtek el, ugyanis ha már szerdán (1. 30.) tudták, hogy a veszélyes lengyel húsból Szlovákiába is került, azonnal tájékoztatniuk kellett volna a lakosságot, hogy aki vásárolt a veszélyes lengyel húsból, illetve egyéb, ismeretlen eredetű hústermék van nála otthon, azonnal vigye vissza a boltba. „Ez az eljárás összhangban lett volna az EU elővigyázatossági elvével" – hívta fel a figyelmet Halgašová.

Az Európai Bizottság január 30-án jelentette be, hogy állat-egészségügyi ellenőröket küld Lengyelországba, akik ellenőrzik az összes kérdéses üzemet, az ellenőrzés eredményei alapján pedig aztán megállapítják az egész európai szabad piacra vonatkozó lépéseket.

Jozef Bíreš, az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-felügyelet (ŠVPS) igazgatója az ivachnófalui (Ivachnová) sajtótájékoztatón bejelentette, hogy csaknem háromszáz kilogramm veszélyes lengyel marhahús került a szlovák éttermekbe és iskolákba. Három kelet-szlovákiai – egy bártfai (Bardejov), egy galbatői (Gaboltov) és egy magyarbődi (Bidovce) feldolgozóhoz került hús a kérdéses vágóhídról. Bíreš szerint a három üzem közül az egyik engedéllyel sem rendelkezett. A szállítólevél alapján kiderült, hogy az összes húst a közétkeztetésben használták fel.

„A lengyel hús minősége megint csorbát szenvedett, és ez nem az első eset. Nehéz megmondani, lehet, hogy az alacsony ár vonzotta a beszállítókat, de biztos nem a hús minősége és a higiéniai körülmények“ – mondta Bíreš. Az ŠVPS igazgatója azt is elmondta, hogy már továbbították az információkat a Közegészségügyi Hivatalnak, amely átvizsgálja az ügyet. Reakciót egyelőre nem kaptak tőlük. „Nagyon sajnálom, hogy a hús a közétkeztetésbe került. A legjobban amiatt aggódom, hogy gyerekek is ettek a húsból“ – jelentette ki Bíreš.
 

A földművelésügyi minisztérium a botrány kirobbanása után azonnal ellenőröket küldött a kérdéses üzemekbe, akik átvizsgálják a húst szállító járműveket. Az ellenőrök állomáshelyét Gabriela Matečná földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (SNS) is meglátogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?