Az SaS nem javasol alkotmánybíró-jelölteket

alkotmánybíróság
Pozsony |

Az SaS ellenzéki párt egyetlen jelöltet sem indít a következő alkotmánybíró-választáson. Ezt csütörtökön jelentette ki Ľubomír Galko (SaS) parlamenti képviselő. A liberálisok egyszersmind felszólították a szakmai egyesületeket a felelősségteljes jelöltállításra.

„Pártként nem indítunk egyetlen jelöltet sem, hogy azok, akiket a szakmai egyesületek meg az akadémikusok jelölnek, ne viseljék magukon egy politikai párt bélyegét, amely automatikusan hátrányos helyzetbe hozná őket” – indokolta a döntést Galko.

Alojz Baránik (SaS) parlamenti képviselő leszögezte: készek mindent megtenni azért, hogy az Alkotmánybíróság legyen az ország zászlóshajója. „A mi felelősségünk képviselőként egyértelmű. Felelősségteljes magatartásra szólítjuk fel a szakmai egyesületeket, és mindenki mást is, aki jogosult jelöltek állítására” – tette hozzá.

Baránik úgy véli, a szervezeteknek elsősorban a jelöltek értékrendjére és erkölcsi kvalitásaira kellene hangsúlyt fektetniük. Hozzátette: bizonyos egyesületek az első választás előtt több olyan jelöltet is javasoltak, akik esetében nem volt egyértelmű, hogy mi célból tették ezt. Az ellenzéki politikus szerint az sem helyénvaló, hogy olyan személyek javasoljanak jelölteket, akik maguk is pályáznak az alkotmánybírói posztra.

Galko leszögezte: a liberálisok arra fognak törekedni, hogy az újbóli jelöltválasztás ismét nyilvános legyen, mivel a választóknak joguk van tudni, hogy egy képviseleti demokráciában hogyan szavaznak a képviselőik. 

Alkotmánybíró-jelölteket kedd (március 5.) 16 óráig lehet javasolni. Ezt követően a jelölteket meghallgatja az alkotmányjogi bizottság, várhatóan március 21. és 23. között. Az alkotmánybíró-jelöltek választására a március 26-án kezdődő parlamenti ülésen kerül sor. A képviselőknek 18 jelöltet kell választaniuk, akik közül az államfő nevezi ki a kilenc új alkotmánybírót. Ez utóbbiak azok helyét fogják elfoglalni, akiknek február 16-án járt le a megbízatásuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?