Az SaS menesztené az oktatásügyi minisztert

Pozsony |

<p>Az SaS felszólította az iskolaügyi minisztert, Juraj Draxlert, hogy mondjon le, amiért nem indított eljárást abban az ügyben, melynek során a Pedagógiai és Módszertani Központ (MPC) egy hamis bankszámlaszámra 459 555 eurót utalt át. Amennyiben ezt nem teszi meg önként, a párt aláírásgyűjtésbe kezd a parlamentben lemondatása végett.</p>

"Juraj Draxler, Robert Kaliňák és Robert Fico fedezik a korrupciót és a klientizmust, amely az oktatásügyben is felütötte a fejét. Rendelkeznek a megfelelő információkkal, mégsem tesznek semmit" - jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Lucia Nicholsonová, az SaS képviselőnője.  A Pedagógiai és Módszertani Központ még június 29-én kapott egy hamis e-mailt az egyik beszállító nevében, melyben azt állították, hogy megváltozott a beszállító cég számlaszáma. A központ augusztus 17-én erre a hamis bankszámlaszámra utalt át 459 555 eurót. Az igazgatónő ezt követően csalás gyanújával feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, és menesztette a gazdasági osztály vezetőjét, Jozef Kováčot. Nicholsonová szerint ugyanakkor Kováč ártatlan. A volt osztályvezető elmondta: az e-mailt azonnal átküldte azoknak az illetékeseknek, akik feleltek a projekt lebonyolításának anyagi oldaláért. Nekik kellett volna kidolgozniuk egy kiegészítő megállapodást, amelyben feltüntetik a számlaszám megváltozását. Nicholsonová felhívta a figyelmet: a számlák rendezésének határideje június 30-a volt, az összeget mégis csak augusztusban térítették. A képviselőnő szerint valakinek érdekében állhatott a kései fizetés. A hamis mailhez egyébként hamis számlákat is csatoltak, amely a beszállító minden adatát tartalmazta. Nicholsonová szerint ez azt bizonyítja, hogy a levelet egy jól informált illető küldte az oktatásügyi minisztérium vagy a módszertani központ berkeiből.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?