Az SaS jobb eredményre számított a parlamenti választásokon

richard sulik k

Az SaS párt jobb eredményre számított a parlamenti választásokon. Richard Sulík pártelnök szerint a jelenlegi fejlemények azt jelzik, hogy a párt a szavazatok legfeljebb hat százalékát fogja megszerezni. Megerősítette azt is, hogy kommunikált Michal Šimečkával, a Progresívne Slovensko (PS) elnökével.

„Voltak már boldogabb pillanataink is a Liberális Házban. Másrészt, mindazok után, ami történt az elmúlt 16-18 hónap viharos időszaka alatt, úgy gondolom, hogy a választóink adtak nekünk egy esélyt, ugyanakkor figyelmeztetésképp felemelték a mutatóujjukat, hogy rendesen csináljuk a dolgunkat. Igyekezni fogunk” – állapította meg.

Sulík bízik benne, hogy az SNS és a Republika nem jut be a parlamentbe. A Demokraták pártot is bírálta. „Azzal léptek be a választási küzdelembe, hogy megakadályozzák, hogy egyetlen demokrata szavazat is elvesszen, de pontosan az ellenkezőjét érték el” – mondta. Egyelőre nem tudja elképzelni, hogyan áll össze az új kormány. Mint elmondta, Šimečkával kommunikált eddig. „Gratuláltunk egymásnak. Ők is és mi is jobb eredményre számítottunk” – jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?