Az SaS és az OĽaNO elhatárolódik Kotleba vádjaitól

A kitelepítések 70. évfordulóján akartak Gútára menni Kotlebáék
Pozsony |

Az ellenzéki SaS és OĽaNO elhatárolódik Marian Kotleba kijelentésétől, mely szerint a Híd párttal közösen „kifejezetten liberális" jelölteket akarnának bejuttatni az alkotmánybíróságra.

„Ez egy nagyon szánalmas próbálkozás volt a fasiszta Kotlebától. Az, aki titokban a koalícióval találkozgat és tárgyal, nem az OĽaNO, hanem az ĽSNS" – reagált Matúš Bystriansky, az OĽaNO szóvivője.

Az SaS szerint Kotleba csak összeesküvés-elméleteket gyárt. „Az ĽSNS csak így akar közelebb kerülni a Smer-SD-hez és teljesen elhatárolódni a parlament demokratikus részétől" – mondta Róbert Buček, az SaS szóvivője.

Az SaS szerint egyszerűen vannak annyira jó jelöltek, akik minden racionálisan és demokratikusan gondolkodó párt szerint megfelelőek.

Az ĽSNS képviselői bejelentették, hogy részt vesznek az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztása miatt megismételt szavazáson, információjuk van ugyanis arról, hogy a Most-Híd az ellenzéki SaS és az OĽaNO segítségével „kifejezetten liberális" jelölteket akar bejuttatni az alkotmánybíróságra.

A képviselőknek csütörtökön öt órától újra meg kell próbálniuk kiválasztani az alkotmánybíró-jelölteket. A keddi (2. 12.) nyilvános szavazáson ez nem sikerült.

A képviselőknek 18 alkotmánybíró-jelöltet kell választaniuk, akik közül az államfő kilencet fog kinevezni a leköszönő alkotmánybírók helyére. A leköszönő alkotmánybírók megbízatási ideje február 16-án jár le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?