Az SaS elterelő hadműveletnek tartja az elévülési idő újabb módosítását

kolikova k

Az SaS a kormány elterelő hadműveletének tartja az elévülési idő újabb, részleges módosítását a Büntető törvénykönyvben. Frakciójuk még megvitatja, pontosan hogyan járjanak el a parlamenti szavazáskor – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a párt képviselői.

„Ellenezzük, hogy ilyen rohamtempóban legyen egy újabb módosítás. Természetesen azt szeretnénk, hogy az összes bűncselekménynél megmaradjon a jelenlegi elévülési idő, semmi ok a lerövidítésükre, ellenkezőleg, egyes esetekben a meghosszabbítást kellene mérlegelni” – jelentette ki Mária Kolíková, az SaS képviselője.

A párt a többi bűncselekmény esetében sem ért egyet a rövidebb elévülési idővel. „Véleményünk szerint semmilyen bűncselekménynél nem kellene lerövidíteni az elévülési időt” – jelentette ki Ondrej Dostál, az SaS képviselője.

A párt ismételten felszólította Peter Pellegrini házelnököt (Hlas-SD), hogy hagyjon fel az „obstrukcóval” a Btk. módosításának megjelentése kapcsán, és azonnal továbbítsa azt az igazságügyi minisztériumnak, hogy mielőbb megjelenhessen a Törvénytárban. „Döntsön az Alkotmánybíróság, hogy van-e ok vagy sem a módosítás hatályba lépésének felfüggesztésére” – zárta Dostál. Az SaS büntetőfeljelentést is fontolgat a Btk. megjelentetésével kapcsolatban.

A kormány csütörtökön jóváhagyta, hogy a nemi erőszak és a szexuális visszaélések esetében maradjon az eddigi 20 éves elévülési idő. Emellett indítványozta, hogy a parlament gyorsított eljárásban fogadja el ezt a módosítást, és március 15-i hatályba lépést javasol, tehát ugyanazt a dátumot, amikor az egész Btk-módosításnak kellene hatályba lépnie, melyet február 8-án fogadott el a parlament.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?