Az SaS egyedül indul a választáson

A szerző saját felvétele. A képen Richard Sulík és Branislav Gröhling az SaS sajtótájékoztatóján.
Pozsony |

Sem magyar, sem más párttal nem szövetkezik az SaS a parlamenti választás előtt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Richard Sulík, az SaS elnöke.

Richard Sulík meggyőződése, hogy ha Eduard Heger ügyvezető miniszterelnök fél évvel ezelőtt távozott volna az OĽaNO-ból a mai napig működő kormánya lenne, négy SaS-vezette tárcával. Heger új politikai projektje, a Demokraták mozgalom szerinte nem más, mint Igor Matovič terve, az OĽaNO 2. Véleménye szerint az SaS a legnagyobb gazdasági szakértelemmel rendelkező párt.

„Az SaS-nek köszönhető minden reform, ami átment, a többi koalíciós partner csak a reformok útjában állt” – mondta. Branislav Gröhling, az SaS alelnöke, volt oktatásügyi miniszter pedig megjegyezte, még most, ellenzéki helyzetből is arra törekszenek, hogy a helyreállítási terv működjön. Meggyőződése, hogy a jelenlegi oktatási miniszternek, Ján Horeckýnek le kellene mondania pozíciójáról, amiért nem halad előre az oktatásügyi reform, amely 815 millió euróba kerül az államnak.

„Hazárdjátékot űzünk a szlovák oktatásügyből” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?