Az SaS a vietnámi nagykövet menesztését követeli, a külügy a jogerős ítéletre vár

Pozsony |

Az SaS felszólította Miroslav Lajčákot, hogy kérje fel távozásra a vietnámi nagykövetet. Az ellenzéki párt ezt azzal látja indokoltnak, hogy egy német bíróság kimondta: a vietnámi vállalkozót Szlovákián keresztül rabolták el, egy szlovák kormánygép felhasználásával.

Az SaS szerint ez azt bizonyítja, hogy a vietnámi nagykövet hazudott. A Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma ugyanakkor figyelmeztetett: a bíróság a rendelkezésre álló információk szerint még nem döntött az elítélt vietnámi állampolgár fellebbezéséről, ezért nem akar elhamarkodott intézkedést hozni. A tárca sajtóosztályának közleménye szerint jogerős ítélet híján felelőtlenség lenne bármilyen lépést tenni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az SaS által említett ítélet még tavaly júliusban született.

A minisztérium egyben rámutatott: a szóban forgó bírósági ítélet 19. oldalán az szerepel, hogy a bírói tanács nem állapította meg, hogy a szlovák kormány tagjai tudtak volna ezeknek az eseményeknek a hátteréről. A tárca ugyanakkor elismerte, hogy a vietnámi fél továbbra sem adott hiteles magyarázatot Trinh Xuan Thanh vietnámi állampolgár elrablására, és hogy a fellebbviteli bíróság jogerős ítélete fordulatot jelenthet az ügyben.

Az SaS szerint az ítéletből az következik, hogy Vietnám „soha nem látott módon félrevezette” a szlovák kormányt. „Arról se feledkezzünk meg, hogy a vietnámi fél nem válaszolt Lajčák miniszter úr kérdésére sem, hogy milyen módon jutott Thanh állampolgár Vietnámba, ahol, mint ismeretes, életfogytiglanra ítélték őt” – közölte hétfőn Martin Klus (SaS), aki szerint a szlovák kormány „apátiába esett”.

Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozót és az ottani kommunista párt egyik tisztviselőjét 2017 júliusában hurcolhatták Berlinből Vietnámba. Az illető politikai menedékjogért folyamodott Németországban, és hatósági védettséget élvezett. A német hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy Vietnám megsértette-e a nemzetközi jogot. Az emberrablás szlovák szálával is foglalkoznak, beleértve a szlovák kormánygép lehetséges felhasználását is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?