Közélet

Az orvosok tiltakoztak a kórházreform ellen

Pozsony | A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) néhány tagja a parlament épülete előtt tiltakozott Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter kórházreformja ellen. Az SLK szerint a reform semmilyen érdemi változást nem hozna. A tárca elutasította a kamara állításait.
Nagy Roland

2019. október 26. 08:00

Andrea Kalavská
Andrea Kalavská - TASR-felvétel

A parlament a jövő hét elején szavaz Andrea Kalavská kórházreformjáról. Egyelőre bizonytalan, hogy a javaslatot megszavazzák-e a képviselők, hiszen az egészségügyi minisztert jelölő Smer, valamint az SNS is ködösen fogalmazott az ügyben. Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője sem tudott semmi konkrétat mondani.

„Találkoztunk az összes párttal, beleértve a miniszter asszonyt jelölő pártot is. Hogy teljes lesz-e a támogatás, azt majd meglátjuk a parlamentben”

– jelentette ki a szóvivő.

A koalíciós pártok közül a Híd, az ellenzéki pártok közül az SaS és az OĽaNO már egyértelműen leszögezte, hogy Kalavská számíthat a támogatásukra.

A kamara tiltakozik

A reform nemcsak a parlamenti pártokat, hanem a szakmai közvéleményt is megosztja. A Szlovák Kórházszövetség (ANS) és a Páciensek Jogvédő Szervezete (AOPP) is örömmel fogadta, hogy a javaslat a parlament elé került, hiszen elmondásuk szerint az egészségügyben mindenképpen szükség van valamilyen változtatásra, mivel a jelenlegi állapot már fenntarthatatlan. A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) viszont teljességgel ellenzi, hogy a parlament megszavazza a kórházreformot. A kamara emiatt nyílt levelet küldött az egészségügyi miniszternek, melyben a reform legfontosabb mozzanatait bírálta. Kalavskának felrótták, hogy a szlovák egészségügy legnagyobb problémáját, a munkaerőhiányt nem oldja meg az, ha a kórházakat átcsoportosítják lokális, regionális és nemzeti kórházakra. Az SLK szerint éppen a munkaerőhiányon bukik meg a reform másik fontos pontja, vagyis a maximális várakozási idők meghatározása. Az orvosok abban is problémát látnak, hogy a reform tovább bővítené az egészségbiztosítók jogi hatáskörét, mely szerintük már így is túlságosan széles. „A felsoroltak miatt kénytelenek vagyunk Önt felszólítani, hogy a kórházreformról szóló javaslatot törölje a parlament napirendjéből” – utasították Kalavskát az orvosok.

Kollár
Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke elégedetlen a kórházreformmal - TASR-felvétel

Az ellenzék reformot akar

Mivel a miniszter nem teljesítette az orvosok követelését, az SLK elnöke, Marián Kollár néhány munkatársával együtt a parlament előtt fejezte ki tiltakozását. Kollár ismét elmondta, hogy a reform leginkább az egészségbiztosítóknak kedvezne, nem pedig a betegeknek. A kamara sajtótájékoztatóját Janka Cigániková, az SaS parlamenti képviselője szakította félbe, aki éles szóváltásba keveredett az SLK elnökével.

„Doktor úr, el kell ismernie, hogy ilyen katasztrofális állapotú egészségügyben egyszerűen nem lehet betegeket gyógyítani. Ezzel valamit kezdeni kell. A Szlovák Orvosi Kamara viszont csak annyit mondd, hogy a reform rossz, azt viszont nem teszi hozzá, hogyan lehetne jobb”

– hangoztatta Cigániková.

Cigániková
Janka Cigániková, az SaS parlamenti képviselője heves vitába keveredett az orvosokkal - TASR-felvétel

INESS: elképzelés nélkül

A szakértők többsége egyetért abban, hogy Kalavská kórházreformja az utóbbi évek egyik legátfogóbb egészségügyi törvénymódosítása lenne. Az Egészségpolitikai Intézet (IFP) elemzői 3 éven keresztül gyűjtötték és elemezték az adatokat. Az elkészített javaslat értelmében a reform teljes implementálása csaknem 10 éven keresztül zajlana.

Az INESS társadalomkutató intézet szakértői ezzel összefüggésben megvizsgálták, hogy az utóbbi 15 évben hányszor módosították az egészségüggyel kapcsolatos legfontosabb törvényeket. Az elemzés rámutatott, hogy a 11 legfontosabb egészségügyi törvényt 2004 óta összesen 341 alkalommal módosították. Ez azt jelenti, hogy évente átlagban 21 törvénymódosítást hajtottak végre. A leggyakrabban változtatott törvény az egészségügyi szolgáltatókról szóló törvény, melyet még 2004-ben, Rudolf Zajac minisztersége alatt vezettek be (Kalavská reformja is erre a törvényre vonatkozik), ez azóta 67 módosításon esett át. Martin Vlachynský, az INESS elemzője szerint a rengeteg törvénymódosítás annak a jele, hogy az egészségügyből hiányoznak az elképzelések.

„Gyakorlatilag az egyetlen jelentősebb reform 2004 óta a Radičová-kormány rövid irányítása alatt zajlott”

– olvasható az INESS elemzésében.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.