Az MKP már nem vitázik

Pozsony. „Az egészségügyi ellátórendszer nem működhet hatékonyabban, mint a gazdaság, ezen a területen is további reformokra van szükség” – mondta Gyurovszky László a Szlovák Televízió választási műsorában.

Pozsony. „Az egészségügyi ellátórendszer nem működhet hatékonyabban, mint a gazdaság, ezen a területen is további reformokra van szükség” – mondta Gyurovszky László a Szlovák Televízió választási műsorában. Az MKP alelnöke szerint folytatni kell a rendelőintézetek és a kisebb kórházak privatizálását, valamint meg kell teremteni a valós egészségbiztosítás alapjait. „Csak az alapellátás lenne továbbra is ingyenes, az ezt meghaladó egészségügyi ellátás költségeit önkéntes kiegészítő egészségbiztosításból lehetne fedezni” – tette hozzá Gyurovszky. A tegnap délben sugárzott vitaműsorban a bejutásra esélyes pártok közül az MKP-n kívül még a HZDS képviseltette magát; elnöke, Vladimír Mečiar ismertette pártja programjának gazdasági, egészségügyi, oktatási fejezetét és elmondta elképzelését a szlovákiai politikai rendszer változásaival kapcsolatban. A HZDS hosszútávon bevezetné a 12 éves kötelező iskolalátogatást, és ösztöndíjjal támogatná az állam szempontjából fontos egyetemi szakokon tanuló diákokat. Módosítaná Szlovákia politikai rendszerét – beleértve az alkotmányt –, mivel szerinte a jelenlegi rendszer és a lépten-nyomon alakuló új pártok fékezik a társadalom fejlődését. Ezzel szemben Gyurovszky László csak a politikai rendszer kisebb módosításait tartja elképzelhetőnek, szerinte az állampolgároknak kell eldönteniük, hogy az újonnan, egyszeri használatra alakult pártokat vagy a már régóta működő, szilárd hátterű politikai szerveződéseket támogatják. Az MKP vasárnap kimerítette valamennyi részvételi lehetőségét az SZTV választási műsorában. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?