Az iskolák épületeire ráfér a felújítás

sukiq
Pozsony |

A gyerekek többsége nem megfelelő körülmények között tölti a nap nagy részét – derül ki az Épületek a jövőnek szakmai platform legújabb elemzéséből. A szakértők azt remélik, az uniós helyreállítási alapnak köszönhetően megkezdődik a modern iskolai környezet kialakítása. 

A tudományos kutatásban összesen 28 iskola vett részt, a szakemberek az ország különböző pontjain végeztek méréseket – köztük a magyarok által sűrűn lakott településeken is, mint például Galántán, Vágsellyén, Komáromban, Érsekújvárban, Léván, Rimaszombatban és Kassán. A 2015 és 2021 közötti időszakban vizsgált adatokból kiderült, az iskolák nagy részében kihívást jelent a magas szén-dioxid-koncentráció, meleg időjárás esetén pedig gyakran túlhevülnek a tantermek, és a hatékony szellőztetés hiányában felgyülemlik a por. Mindemellett gondot jelent a megfelelő megvilágítás biztosítása, valamint a zajjal és az előnytelen akusztikával is meg kell küzdeniük a tanulóknak. Szlovákiában 1,1 millió diák jár iskolába és 165 ezer pedagógus dolgozik a túlnyomórészt elöregedett tanintézetekben – emlékeztetnek a platform munkatársai. Egy átlagember idejének 90%-át valamilyen épületben tölti, a gyerekek otthon és az iskolában tartózkodnak a legtöbbet, és az idősekhez hasonlóan jóval érzékenyebbek a megemelkedett szén-dioxid-szintre, valamint a kedvezőtlen fényviszonyokra. A levegő minőségét tekintve aggasztó, hogy egyes értékek a megengedett mennyiség többszörösét is elérik az egyes iskolákban, ami negatív hatással van a tanárok egészségére és rányomja a bélyegét a gyerekek tanulmányi teljesítményére is. „Elemzésünk eredményei azt mutatják, hogy az iskolákban a tanórák nagy részében nem tartják be a szükséges mikroklimatikus körülményeket, például a megfelelő szellőzést, hőkomfortot vagy a páratartalmat. Ugyanakkor magas a szennyező anyag koncentrációja” – mondta Richard Paksi, a kutatás elemzője.

A szakértő rámutatott, az egyik leggyakoribb probléma az úgynevezett kilélegzett levegő az osztályokban, tehát amikor a tanítási óra folyamán megnövekszik a szén-dioxid-koncentráció. „A diákok, akik nincsenek kitéve magas hőmérsékletnek az osztályban, 4%-kal jobb eredményt érnek el a teszteken” – állapították meg az elemzés szerzői. Az elegendő nappali fény pedig 9-18 százalékos javuláshoz vezethet a diákok teljesítményében. Az akusztika szintén rendkívül fontos szerepet játszik, hiszen főként a kisgyermekek még nem tudják fejben pótolni az elvándorolt szótagokat a tanár magyarázata során. Az elemzők szerint a tantermekben főleg kemény felületű tárgyak vannak, ami a karbantartás szempontjából logikus döntés ugyan, de a hangzást negatívan befolyásolják.

A platform az uniós helyreállítási tervben bízik, mely számol az iskolák modernizálásával. Az említett problémák ma már kiküszöbölhetőek – hőszigetélés, ablakcsere és modern szellőztetőrendszerek felszerelése lehet a megoldás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?