Az Ifjú Szivek nem eléggé nemzeti jelentőségű az MKP-nak

Pozsony |

<p>Az Ifjú Szivek Táncszínház nem lehet nemzeti jelentőségű intézmény. Az MKP-nak kellene javasolnia a támogatott intézmények közé, de hiába fordult a táncszínház vezetése több alkalommal Berényi József pártelnökhöz, a párt nem jelölte a támogatandók közé.&nbsp;</p>

A magyar külügyminisztériumnál is kérvényezte az Ifjú Szivek Táncszínház, hogy a másik két szlovákiai magyar színházhoz hasonlóan a Bethlen Gábor Alap által támogatott nemzeti jelentőségű intézmények közé kerülhessen. A magyar külügy az MKP-hoz irányította a pozsonyi táncszínházat. A szerkesztőségünk birtokába jutott levél szerint 2015. szeptember 11-én fordult az Ifjú Szivek Berényi Józsefhez, arra kérve, hogy a megalakulásának hatvanadik jubileumát ünneplő intézmény ünnepi kiadványába küldjön egy szöveget, illetve jelölje az intézményt a nemzeti jelentőségű intézmények programjába. Berényi a szöveget elküldte, a jelölés azonban elmaradt. Néhány hete, miután lapunk írt a Bethlen Gábor Alap nemzeti jelentőségű intézményei körüli kétes elosztási mechanizmusról, Berényi József nyilvánosságra hozta, kiket jelöltek 2015 decemberében támogatásra. Az Ifjú Szivek nincs köztük.  Az Ifjú Szivek vezetése a sajtóból értesült a listáról, s újabb levéllel fordult a pártelnökhöz és az elnökséghez. „Mivel a Most-Hídhoz közeli Új Szó kampánytémává tette a nemzeti jelentőségű intézmények kérdését, az MKP vezetősége csak a március 5-i parlamenti választások után kíván visszatérni a témához. Meggyőződésünk, hogy az Ifjú Szivek Táncszínház sem kíván részesévé válni az MKP lejáratását célzó hangulatkeltésnek” – írta válaszában a pártelnök. Ugyanakkor az Ifjú Szivek első kérelmét még jóval a kampány kezdete előtt, tavaly szeptemberben küldte a pártnak. Az Új Szón kívül eddig még senki sem kifogásolta a nemzeti jelentőségű intézmények kijelölésére tett javaslataikat, mondta Berényi József január 26-i sajtótájékoztatóján. Ekkor már több mint négy hónap telt el azóta, hogy az Ifjú Szivek kérte Berényit a korábbi javaslata felülvizsgálatára.  „Évente 70 előadást tartunk 30 ezer nézőnek, jelentős részüket gyerekközönség előtt, akik számára egyedi előadásokat is alkotunk – indokolta kérelmét az Ifjú Szivek vezetősége. – Olyan, különösen a szlovákiai magyarság számára, fontos témákat is feldolgozunk, mint a kirekesztés, amelyeket eddig még senki nem állított színpadra, és amelyeket igazi szlovákiai magyar drámaként tartanak számon, maradandó élményt nyújtva a közönségnek Pozsonyban, Komáromban vagy a Művészetek Palotájában, Budapesten.”  Nem kell a szakma  A Bethlen Gábor Alap nemzeti jelentőségű intézményeinek programjában 2015-ben mintegy 500 millió forintot (kb. 1,5 millió euró) osztottak szét a szlovákiai magyar kulturális szervezetek között, ebből hozzávetőlegesen 300 millió forint (csaknem 1 millió euró) olyan intézményekhez került, amelyeket MKP-s politikus vezet. A szlovákiai nemzeti jelentőségű intézmények listáját az MKP vezetősége javasolja és a Magyar Állandó Értekezlet hagyja jóvá, ahol Szlovákiából kizárólag az MKP delegációja jelenik meg. Berényi József pártelnök korábban elmondta, az MKP-nak nincs szüksége a szakma bevonására, mert ők egyedül is ki tudják jelölni, kiket javasoljanak nemzeti jelentőségű intézménynek. „Követjük a közéletet, az elnökség tagjai a régiókból érkeznek az országos elnökségre, teljesen világos számunkra, hogy kik azok, akik országos szinten fejtik ki a tevékenységüket” – mondta Berényi.  A Sziveknek nulla  A legnagyobb összeggel támogatott szervezetek között ott van például a volt MKP-alelnök Duray Miklós vezette Szövetség a Közös Célokért (SZAKC), amely 35 millió forintot (kb. 112 ezer euró) kap a Felvidék. ma portál üzemeltetésére. Az Őry Péter, az MKP képviselőjelöltje vezette Pro Civis Polgári Társulás pedig tavaly 40 millió forintot (kb. 130 ezer euró) kapott, a „Szlovákiai Magyar Önkormányzati Intézet működtetésének támogatására”. Ugyanakkor a Kassai Thália Színház 18, a Komáromi Jókai Színház pedig 9 millió forintot (kb. 58, illetve 30 ezer euró) kapott 2015-ben. Az Ifjú Szivek Táncszínház pedig semennyit, pedig kérte, hogy jelöljék a nemzeti jelentőségű intézmények közé.  Csak a választások után  Lapunk kíváncsi volt az MKP indoklására, miért nem javasolta a párt az országos tevékenységet kifejtő, nagy hagyományokkal rendelkező Ifjú Szivek Táncszínház nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánítását. Berényi József pártelnököt telefonon nem tudtuk elérni, az e-mailben elküldött kérdésünkre a párt azt a választ küldte, hogy csak a választások után foglalkoznak a kérdéssel. „Örülünk, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények program keretén belül tavaly 11 intézménynek tudtunk segíteni azzal, hogy javaslatot tettünk támogatásukra. Azonban az Új Szó kampánytémává tette ezt a témakört. Ezért a fenti két kérdésre március 5-e után szívesen válaszolunk. Ebben az értelemben válaszoltunk 2016. február 2-án az Ifjú Szivek Táncegyüttesnek is” – írta az MKP sajtóosztálya.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?