Az idei Pride üzenete: lehet némi változás

pride
Pozsony |

Online rendezték meg a tizedik Pride-ot a fővárosban. A megszokott felszólalók mellett az igazságügyi miniszter, Mária Kolíková is üzent azoknak, akik az interneten követték figyelemmel a rendezvényt. A szervezőknek pedig az államfő is üdvözletét küldte.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök nemcsak államfőként, hanem két lány édesanyjaként is köszöntötte a szombaton online megrendezett pozsonyi Pride résztvevőit. A szervezőkhöz eljuttatott levelében azt írta, szeretné, ha Szlovákia olyan ország lenne, amelyben mindenki biztonságban érezheti magát, és ahol nem azt keressük, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket.

„Az elvárások, amelyek szerint mindenki méltóságteljesen és tiszteletteljesen élhesse az életét, abszolút legitimek”

– üzente az államfő.

A pozsonyi szivárványos felvonulás új főszervezője, Jana Mičeková arra hívta fel a figyelmet, hogy épp a krízishelyzetekben válnak láthatóvá a társadalomban meglévő egyenlőtlenségek. Beszédében arra biztatta a LGBTI-közösség tagjait, hogy ne féljenek kilépni az árnyékból.

„Minél több LGBTI-ember fog nyíltan élni, minél inkább fogják őket ismerni az emberek, minél többen lesznek a barátaink, szomszédaink, kollégáink, osztálytársaink között, annál kevesebb lesz az előítélet velük szemben. Annál nehezebben fognak tudni a politikusok visszaélni jogaikkal. Annál kevesebben fognak idegenként élni a saját országukban”

– mondta Mičeková. Őt Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter követte, aki azért is tartja fontosnak, hogy megszólaljon, mert az emberi jogok védelme az ő tárcájához tartozik. Mint mondja, van még mit tennünk azért, hogy egy toleráns társadalom váljon belőlünk, amely minden kisebbségre figyel.

„Fontos, hogy legalább azt teljesítsük az egy háztartásban élő személyekkel kapcsolatban, ami a kormányprogramban szerepel. Hogy legalább vagyonjogi szempontból teremtsünk egyenlőséget” – jelentette ki beszédében a tárcavezető, hozzátéve: fontos megnyitni a szívünket azok irányába, akik különböznek tőlünk. „Ha ők toleránsak, legyünk toleránsak mi is velünk szemben” – fűzte hozzá az igazságügyi miniszter.

A tavalyi szivárványos felvonuláshoz hasonlóan Mária Patakyová emberjogi ombudsman idén is felszólalt. Beszédében azt hangsúlyozta, ha az állam minden polgárt kötelezettségei betartására kér, gondoskodnia kellene ugyanezen emberek jogainak biztosításáról is.

Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere ezután mindenkit arra kért, segítsen abban, hogy a főváros elfogadó, toleráns város legyen, amelyben senkinek sem kell szégyellnie és rejtegetnie másságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?