Az érem másik oldala

Februárban és márciusban az Új Szó két cikket közölt Matuška Lászlónak, a párkányi rendelőintézet igazgatójának leváltásáról, amelyben a leváltás fő okaként az új röntgen vásárlásáért fizetendő pénz kései átutalását, a 2004-es év roszszabb gazdasági eredményét és az intézet nem megfelelő irányban tö

Februárban és márciusban az Új Szó két cikket közölt Matuška Lászlónak, a párkányi rendelőintézet igazgatójának leváltásáról, amelyben a leváltás fő okaként az új röntgen vásárlásáért fizetendő pénz kései átutalását, a 2004-es év roszszabb gazdasági eredményét és az intézet nem megfelelő irányban történő fejlődését jelölte meg a cikkíró.

A kérdés viszont ennél jóval bonyolultabb. Matuška László elmarasztalása mellett Farkas Iván az egyik említett cikkben elismerte a leváltott igazgató érdemeit. Konkrétan azt a tényt, hogy hat évvel ezelőtt gazdaságilag ő tette rendbe a 18 millió korona adóssággal terhelt poliklinikát, és az akkori rendkívül bonyolult és nehéz körülmények között Párkányban létrehozta a sürgősségi mentőszolgálatot. A sürgősségi mentőszolgálat életre hívásához és üzemeltetéséhez természetesen meg kellett találni a támogatókat, elő kellett teremteni az anyagi hátteret, nem úgy, mint mostanság, amikor az állam anyagilag támogatja ezt a fajta szolgáltatást.

Matuška Lászlótól nem lehet elvitatni, hogy hat éven át leváltásáig Párkány és a régió jobb egészségügyi ellátásán fáradozott. Leszámítva az utolsó néhány évet, amikor a városi hivatal és képviselőtestület segédkezet nyújtott neki, a szolgálati ideje alatt számos problémával szembesült, amelyeket rendszerint egyedül kellett megoldania. A várossal közösen azon fáradoztak, hogy a párkányi poliklinika a város kezelésébe kerüljön, de próbálkozásaik számomra ismeretlen okok miatt zátonyra futottak. Ezekkel az okokkal kapcsolatban a megyei képviselő urak nyilván tájékozottabbak.

Matuška Lászlót a megyei képviselőtestület Farkas Iván és Hugyivár Imre kezdeményezésére váltotta le. A testületi döntést a megyefőnök az első fordulóban megvétózta. A médiának Belica úr azt nyilatkozta, hogy szerinte a röntgenpénz kései átutalásán túl a döntésben más is szerepet játszhatott. Számos más egészségügyi intézményben ugyanis sokkal rosszabb gazdasági eredményeket jegyeztek. A megyén belül a párkányi intézmény volt az egyetlen, amely aránylag jó eredményeket mutathatott fel. Ezek után önkéntelenül vetődik fel a kérdés: akkor mi az igazság? Kik álltak, vagy mi lehetett a leváltása hátterében?

Hugyivár Imre szerint a röntgen volt az utolsó csepp a pohárban. Állítólag röntgen előtti cseppnek számított az orvosok által bérelt helyiségek után fizetett bérleti díjak felemelése és az intézet rossz irányba terelése. Ezek a mesterkélt vádak sántítanak, hisz a bérleti díj nagysága semmivel sem lépte túl a térségben dívott arányokat, a rossz irány pedig valójában ködösítés. Amikor pár évvel ezelőtt Hugyivár Imrének lehetősége nyílt a poliklinika tulajdonában lévő szolgálati lakás megvételére, az iránnyal még nem volt semmi baj. Hugyivár Imre a 2004-es évvel kapcsolatban hét millió korona adósságról nyilatkozott az Új Szó munkatársának. Ez szemenszedett hazugság, ő is tudja! A 2004-es év rosszabb gazdasági eredményében az egyik biztosító is közrejátszott. Művileg kreált okokra hivatkozva szerződést bontott a poliklinikával, és közben lepaktált az egyik magánorvossal. A jövedelmező betegszállítás körmönfont módon végrehajtott átjátszásából eredően a poliklinikát hozzávetőleg kétmillió veszteség érte. Matuška László ekkor a betegszállítás „lenyúlásából” eredő problémájával magára maradt. A térség megyei képviselői nem segítettek rajta, bár tudtak a gondokról. Farkas Iván nyilatkozata szerint ők nyitottak voltak, segítő kezet nyújtottak volna a probléma megoldására, de nem volt tudomásuk az intézetet ért csapásról. Állítását határozottan meg kell cáfolnom. Egy táti összejövetelen ott álltam Matuška László és Farkas Iván mellett és fültanúja voltam, amikor a képviselő úr sajnálattal ecsetelte, hogy nem tud (nekem az volt a benyomásom, hogy nem is akar) segíteni.

Hugyivár Imre szintén tisztában volt a probléma súlyával. Ennek ellenére az igazgató és az említett magánorvos „vitájában” egy saját kézzel aláírt levélben a magánorvos oldalára állt. Amikor Matuška László kérdőre vonta őt, azt válaszolta, hogy visszaéltek a bizalmával. Csalárd módon csőbe húzták, mert egy üres papírt írattak vele alá. A sors fintora, hogy Hugyivár Imre volt Matuška László visszahívásának egyik kezdeményezője és ő a bizottság elnöke, amely kiválasztja majd a párkányi poliklinika leendő igazgatóját (csak mellékesen jegyzem meg, hogy az egyik bizottsági tag Farkas Iván).

Jelenleg úgy fest, hogy a képviselő urak irányítják a párkányi rendelőintézetet. Ők nyilatkoznak a problémákról, és ők írják elő, hogy milyen mentőt kell vásárolni, miképpen kell a gondokat orvosolni. Az egészben csak az a furcsa, hogy egy csapásra tájékozottak lettek a szerteágazó problémák zegzugos útvesztőjében. A közelmúltban ugyanis azt nyilatkozták, hogy a leváltott igazgató őket nem, csupán a megyefőnököt tájékoztatta a problémákról. Ezek után önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy kinek a foga fájhat a párkányi polikinikára? Rövidesen úgyis kiderül, hisz’ a szeptemberi választásokig (a megyei képviselők mandátumának lejártáig) nyilván döntés születik a rendelőintézet jövőjéről.

Kiszivárgott hírek szerint Hugyivár Imre – mostanság, amikor egy sürgősségi mentőállomás üzemeltetése kecsegtető vállalkozásnak számít – sürgősségi mentőszolgálat beindításán fáradozik. Kérdem én, miért nem vágott bele ebbe a vállalkozásba öt-hat évvel ezelőtt, amikor nem volt benne semmi üzlet? Térségünkben akkor csupán Matuška László vállalta egy ilyen ráfizetéses szolgáltatás életben tartását pusztán annak érdekében, hogy szolgálja a régió lakosságát.

A képviselő urak az Új Szónak azt nyilatkozták, hogy a közeljövőben nem tervezik a párkányi rendelőintézet privatizációját. Az elmúlt hetek eseményei viszont azt sugallják, hogy az intézet magánosításának folyamata valójában már be is indult. Lehetséges, hogy azért kellett a volt igazgatónak távoznia posztjáról, mert valakinek útjában állt? A képviselő urak talán azért nem vették figyelembe a rendelőintézet 60 alkalmazottja által aláírt petíciót – amelyben az igazgató leváltása ellen tiltakoztak – és a környékbeli polgármesterek nyilatkozatát, amelyben Matuška László eredményeit taglalták? Nyilván a vázolt okból kifolyólag nem jelentettek nekik semmit a hat év verejtékes munkájával elért eredmények, és egyszerűen meglovagolták az említett kései pénzátutalást.

Matuška László leváltása után az élet megy tovább. Jelenleg már nem a volt igazgató indokolatlan vagy indokolt leváltása a fő kérdés, hanem a párkányi rendelőintézet jövője, amely 52 megyei (köztük 30 MKP) képviselő kezében van. Remélem, hogy a poliklinika ügyében hozott döntés folyamán majd a képviselő urak nem élnek vissza a választók bizalmával, és személyes érdekeiket nem helyezik a közösségi érdekek fölé.

Matuška Anna

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?