ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Annak ellenére, hogy többször kijelentette, nem indul az államfőválasztáson, annak ellenére, hogy felszólította a közvélemény-kutató ügynökségeket, húzzák ki nevét felméréseikből, magasan lekörözi a többi, esetleges államfőjelöltet.
Az emberek Radičovát akarják államfőnek
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Annak ellenére, hogy többször kijelentette, nem indul az államfőválasztáson, annak ellenére, hogy felszólította a közvélemény-kutató ügynökségeket, húzzák ki nevét felméréseikből, magasan lekörözi a többi, esetleges államfőjelöltet. Iveta Radičová egykori kormányfő az MVK ügynökség legújabb felmérésében az államfőválasztás első fordulójában 40,4 százalékot kapna, a jelenlegi miniszterelnök, Robert Fico pedig kerek 30-at. A felmérésben harmadik helyre Ján Čarnogurský került 9,7 százalékkal, őt követi Andrej Kiska (7,9%), Pavol Hrušovský (7,6%), és Mikuláš Huba (4,4%). Az államfőválasztáson a lakosok 69,3 százaléka venne részt.
A hatalmas népszerűség ellenére szinte biztos, hogy Radičová nem lesz államfő. Legutóbb a Markíza televízió vitaműsorában mondta el, hogy nem hajlandó megpályázni a posztot. „Az elhatározásom végleges. Sem az államfőválasztáson, sem más választáson nem indulok” – mondta. Elhatározását főleg azzal magyarázza, hogy miniszterelnökként nem tudta megtartani kabinetjét. „Mit mondjak az embereknek, ha saját kabinetemet sem tudtam megőrizni?” – kérdezte a műsorban Radičová.
Mindeddig Ján Čarnogurský az egyetlen személy, aki nyíltan kijelentette, hogy megpályázza a posztot, várhatán független jelöltként indul. Fico továbbra is állítja, hogy prioritása a miniszterelnöki poszt, de elemzők szerint nagy a valószínűsége, hogy elindul a választásokon. Andrej Kiska vállalkozó még nem hozott döntést a kérdésben, ő egyelőra a Szabadság és Szolidaritás nem hivatalos támogatásában bízhat. A KDH pedig Pavol Hrušovskýt jelölné, de támogatásáról még tárgyal a többi ellenzéki párttal, az SDKÚ-val és a Híddal. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.