Az ellenzéki pártok reagáltak Alekszej Navalnij halálára

Alekszej Navalnij

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerének egyik legbátrabb kritikusa volt – fogalmazott a PS. Az SaS Navalnij halálára reagálva kijelentette, teljes mértékben kiáll az oroszországi demokratikus ellenzéki erők mellett.

A PS szerint Navalnij haláláért egyértelműen az orosz elnököt terheli a felelősség. „Alekszej Navalnij a Putyin-rezsim egyik legbátrabb és leglelkiismeretesebb ellenzője volt. Kezdettől fogva tudta, hogy küzdelméért nagyon nagy árat kell majd fizetnie, mégsem hátrált meg" – mondta Tereza Mikáčová, a PS médiaosztályának munkatársa.

Richard Sulík, az SaS elnöke kijelentette, Navalnij halálával az orosz rezsim minden támogatója, aki eddig nem akarta meglátni, milyen disznóságokat követ el Putyin, egyértelmű bizonyítékot kaphatott arra, hogyan végzi a Kreml diktátorának minden kritikusa. „Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a világon bárhol ellenzéki politikust börtönözzenek be, és aztán szó szerint megkínozzák egy fogolytáborban" – mondta Sulík.

Mikuláš Dzurinda, a parlamenten kívüli Kékek elnöke szintén reagált Navalnij halálára. „Ez az eset azt bizonyítja, hogy Vlagyimir Putyin rezsimjének igazi ellensége nem az EU, nem a NATO, és nem is az USA, hanem saját országa polgárai" – mondta. Felszólította a kormányt és a parlamentet, hogy határozottan ítéljék el ezt az embertelen, kegyetlen rezsimet.

Alekszej Navalnij pénteken halt meg a börtönben. Halálának pontos okait az orosz fogvatartási rendszer illetékeseinek tájékoztatása szerint még vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?