Az ellenzék azt javasolja, térjen át a parlament a költségvetés megvitatására

simecka k

Az ellenzék azt javasolja, hogy a parlament szakítsa meg a hatásköri törvény megvitatását és térjen át a jövő évi állami költségvetési tervezet megtárgyalására. A PS, a KDH és az SaS frakcióvezetője terjesztette elő az erre vonatkozó ügyrendi javaslatot, de támogatja a Slovensko, Za ľudí, KÚ frakciója is. Peter Pellegrini házelnök bejelentette, amint határozatképes lesz a parlament, szavazásra bocsátja a javaslatot.

Martin Dubéci (PS) kijelentette, az ellenzék érti, hogy a kormány szeretné minél hamarabb megszavaztatni a költségvetést. „A részünkről is van hajlandóság tárgyalni erről a kérdésről” – tette hozzá Dubéci. A hatásköri törvény vitájában még közel 30, írásban bejelentkezett képviselő felszólalása van hátra, utánuk pedig szóban is lehet jelentkezni. A felszólalók döntő része ellenzéki képviselő.

Pellegrini kijelentette, az ellenzéki pártok kezében van a helyzet megoldása, elég, ha kijelentkeznek a vitából. „Ha a költségvetésről óhajtanak minél hamarabb tárgyalni, rövidítsék le a felszólalásaikat a jelenlegi programponthoz, mert a javaslatokat abban a sorrendben tárgyaljuk, ahogyan már jóváhagyta a törvényhozás” – mondta Pellegrini.

A hatásköri törvény módosítása egyebek mellett az új, idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozását tartalmazza 2024. január 1-től. A tervezet megvitatása után kerülne sorra a költségvetési javaslat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?