Az ellenzék a koalíció sarkát tapossa

Matúš Vallo
Pozsony |

Az ellenzéki pártok jelöltjei csaknem ugyanannyi szavazatot kaptak az idei önkormányzati választáson, mint a koalíciós pártok képviselői – derült ki a Denník N napilap elemzéséből.

 

Robert Fico (Smer) vasárnap kijelentette, hogy az önkormányzati választás gyakorlatilag a pártja sikerével zárult, hiszen a megválasztott polgármesterek 20,38 százaléka a Smer színeiben indult, további 8 százalékukat pedig olyan koalíció támogatta, amelynek a Smer is tagja volt. Ehhez képest az ellenzéki pártok polgármesterei jócskán elmaradtak: azok közül, akiket egyedül az SaS támogatott, mindössze 0,24 százalékukat választották meg. A Sme rodina jelöltjeinél ez az arány 0,37, az OĽaNO képviselőinél pedig csak 0,03 százalék. A legerősebb ellenzéki pártnak a KDH bizonyult: a megválasztott polgármesterek 5,4 százaléka képviselte a párt színeit. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy ezek az értékek csak azokra a polgármesterekre vonatkoznak, akik egyetlen pártot képviseltek, nem számolták bele azokat a győzteseket, akik kettő, vagy több ellenzéki párt támogatását élvezték. Fico ennek ellenére magabiztosan nyilatkozott. „Most megmutatkozott, hogy az ellenzék tulajdonképpen nem is létezik, és ennek a kormánynak nem létezik alternatívája. Az egyetlen valós ellenzéki erőt a KDH képviseli” – jelentette ki a volt miniszterelnök.

Alapos elemzés

Ennek apropóján a Denník N a brünni Masaryk Egyetem munkatársának segítségével készített egy elemzést. Megvizsgálták, hogy konkrétan hány szavazatot kaptak az ellenzéki és mennyit a koalíciós pártok színeiben induló polgármesterek, attól függetlenül, nyertek-e az adott településen. Az eredmények azt mutatják, hogy a koalíciós pártok összesen 460 ezer szavazatot értek el, az ellenzékiek pedig 430 ezret, vagyis mindössze 30 ezer szavazattal kevesebbet. Ez az arány már magába foglalja azoknak a jelölteteknek a szavazatait is, akik kettő vagy több párt színeiben indultak. A független jelöltek egy külön kategóriát alkottak, ők összesen 1,1 millió szavazatot kaptak. A függetlenként feltüntetett, de a valóságban valamilyen párt támogatását élvező jelölteket is a függetlenek közé sorolták az elemzők.

 

Kapcsolódó cikkünk

Kisebb különbség

A pártok szempontjából így is a Smer győzött, 166 306 szavazatot szereztek a polgármestereik. Az SNS-szel alkotott koalíciójuk támogatottjai szintén sikeresnek bizonyultak, mintegy 80 ezer voksot kaptak. A nemzetiek egyedüli jelöltjeire ehhez képest csak nagyjából 64 ezer ember voksolt. A Híd színeiben induló polgármesterek csaknem 48 ezer szavazatot kaptak.

Parlamenten kívül

Az ellenzék összesített szavazatain a parlamenten kívüli pártok jelöltjei lendítettek nagyot. A KDH több szavazatot szerzett, mint az SNS, konkrétan 78 648-et. A Spolu és a Progresívne Slovensko közösen 58 578 voksot kapott – főleg a Pozsonyban megválasztott Matúš Vallónak köszönhetően –, az MKP pedig 58 112-t. Az SaS és az OĽaNO csak a közösen indított polgármesterek esetében bizonyult erősnek, viszont így is jócskán elmarad a kisebb pártok szavazataitól.
Alojz Hlina, a KDH elnöke elégedett volt a szerzett szavazatokkal. Elmondása szerint Fico úgy próbálja értelmezni a választás eredményeit, hogy az a Smert tüntesse fel jó színben, azonban a párt már széthullóban van. „A Smer haldoklik, és ezen már nem tudnak segíteni” – jelentette ki Hlina. Ľubomír Galko, az SaS parlamenti képviselője hasonló véleményen van, mint a KDH elnöke. „A Smer vereséget szenvedett a választáson. Erről tanúskodik az is, hogy Fico változtatni szeretne a választás módszerén, és bevezetné a cseh modellt” – jelentette ki Galko. (nar, Denník N)

 

Érdekes

A polgármesterjelöltekre leadott szavazatok pártok szerint/Párt/Szavazatok száma

1. Független jelöltek 1 151 685
2. Smer 166 306
3. Smer–SNS 79 360
4. KDH 78 684
5. SNS 64 202
6. Progresívne Slovensko–Spolu 58 578
7. MKP 58 112
8. Híd 47 934
9. SaS–KDH–MKP–NOVA–OKS 29 157
10. OĽANO–SaS–Sme rodina–KDH–OKS–Nova 27 689–Zmena zdola–DÚ
11. Spolu 24 818

(Forrás: Denník N)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?