<p>A vidékfejlesztés, az energiapolitika és a vállalkozásfejlesztés terén megvalósítható együttműködési lehetőségekről egyeztettek a Híd és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői Pozsonyban hétfőn.</p>
Az együttműködés lehetőségeiről egyeztetett a Híd és az RMDSZ
Solymos László, a Híd parlamenti frakciójának vezetője a tárgyalásokat követően arról tájékoztatott, hogy a mostani találkozó volt az első lépés, ahol egyeztettek a két párt közös elképzeléseiről, és megteremtették a jövőbeli együttműködéshez szükséges keretet.
"Nagyon örülök, hogy ez az első lépés megtörtént, és annak is, hogy Romániában is vannak olyanok, akik úgy néznek az együttműködésre, mint mi" - jelentette ki Solymos László.
A találkozót követően Dénes P. István, az RMDSZ frakcióvezetője arról beszélt, hogy a gazdasági válság idején elengedhetetlen az összefogás a Kárpát-medencében a "magyarság és nemcsak a magyarság" hatékony érdekképviseletéhez.
"Túl kell lépnünk azon a kérdésen, hogy csak magyarság, hiszen együtt kell működjünk a Kelet-Közép-Európában élő összes néppel" - jelentette ki az egyeztetést követő sajtóértekezleten Dénes P. István, az RMDSZ frakcióvezetője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.