Az egyetemválasztással eldőlhet, hogy kiből lesz munkanélküli

Pozsony |

<p>Van, aki már postázta a jelentkezési lapot, van, aki még habozik, tovább tanuljon-e valamilyen főiskolán, egyetemen. Az első jelentkezési határidő február 28-án jár le. A postai bélyegzőn szereplő dátum a mérvadó.</p>

A nyomtatványt elektronikus formában is ki lehet tölteni, s e-mailben is el lehet küldeni. A hiteles aláírás miatt a papír változatot is postázni kell, de az már megérkezhet a határidő lejárta után is. Ennek hiányában azonban az elektronikus jelentkezést utólag semmissé nyilvánítják.

A megfelelő iskola kiválasztásakor fontos szempont, hogy az ott szerzett szakképesítéssel az iskola befejezése után hogyan lehet érvényesülni. Az Akadémiai Ranking és Rating Ügynökség (ARRA) évente értékeli a felsőoktatási intézményeket. A sorrendet a képzés színvonala, az elért eredmények alapján szokták felállítani. Az utóbbi időben az elemzők már azt is vizsgálják, az egyes főiskolai intézmények hány állástalan végzőst produkálnak, vagyis az iskolákat a munkaügyi hivataloktól kapott adatok alapján is rangsorolják. Felmérések szerint az utóbbi 3 évben a legtöbb állástalan végzős a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Közigazgatási Karáról került ki. A legrosszabb mutatókkal rendelkező karok végzőseinek mintegy 10%-a nem talál magának munkát.

A legjobban az informatikai karok teljesítenek, de orvosnak és gyógyszerésznek tanulni sem jelent kockázatot. A www.nemajnasalame.sk honlap szerint a számítástechnikai ágazat mellett a közgazdász végzettséggel rendelkezők előtt is számtalan lehetőség áll. Aki közgazdásznak készül, érdemes a pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetem valamelyik karát választania, de ne a Vállalatgazdálkodási Kart, mert az utóbbi három évben onnan számtalan állástalan közgazdász került ki – a kar végzőseinek a 9,26%-a nem tudott elhelyezkedni. A legtöbb munkanélküli közgazdászt egyébként pedig a komáromi Selye János Egyetem Közgazdaság-tudományi Kara produkálta, az abszolvensek 9,41%-a regisztráltatta magát a munkaügyi hivatalban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?