A COVID-19 betegség elleni vakcína gyors kifejlesztése nem jelenti azt, hogy az oltóanyag nem lesz kellőképpen biztonságos – jelentette ki Peter Sabaka infektológus egy videoüzenetben, amelyet az egészségügyi minisztérium osztott meg a közösségi hálón.
Az egészségügyi tárca szerint biztonságos lesz a koronavírus elleni oltás
Sabaka a vakcina gyors fejlesztését azzal magyarázza, hogy a szokásosnál több embert és eszközt vontak be a munkába.
„Olyan ez, mint a házépítés. Általában egy év alatt sikerül felépíteni egy házat. De ha kétszer annyi munkást küldünk az építkezésre, és kétszer annyi gépet vetünk be, lehetséges, hogy már fél év alatt is sikerülni fog felhúzni. Pontosan ez lehet a helyzet a COVID-19 elleni vakcinával is”
– fejtette ki Sabaka. Hozzátette: az oltás kifejlesztésének, tesztelésének és jóváhagyásának folyamata nem változott meg, csak felgyorsult.
Minden újonnan kifejlesztett oltást háromfázisú klinikai tesztelésnek vetnek alá. Az első fázisban néhány tíz, a másodikban néhány száz önkéntest oltanak be, majd figyelik, hogy nem jelentkeznek-e náluk valamilyen súlyos, nemkívánatos mellékhatások. Ha csak a többi oltás esetében is megfigyelhető, szokásos mellékhatások jelentkeznek, továbblépnek a harmadik fázisba.
Ekkor már több ezer önkéntest oltanak be, és megfigyelik, hogy az oltóanyag kellően hatékony-e, vagyis hogy megakadályozza-e a betegség kialakulását, illetve hogy okoz-e bárkinél ritkán jelentkező, nemkívánatos mellékhatásokat.
Utolsó lépésben egy független bizottság kiértékeli az eredményeket, majd dönt arról, hogy az oltás kellően biztonságos és hatékony-e ahhoz, hogy piacra lehessen dobni. Az egészségügyi tárca hozzáfűzte: az alapos tesztelés miatt még eltart egy darabig, amíg az új típusú koronavírus elleni oltás rendelkezésre fog állni.
„Az Európai Unió tagállamaként, csakúgy, mint Csehország, csatlakoztunk a vakcína biztosítását célzó közös közbeszerzéshez. Összesen 3 millió oltást rendeltünk elő” – közölte Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.